Az olimpiai bajnok birkózó, Varga János halála után új tagot kellett választania a Nemzet Sportolóinak immáron tizenharmadik alkalommal. Az eddig 11 főből álló grémium szerda délelőtt a sportállamtitkárságon döntött a tizenkettedik tagról, mely szavazásban ezúttal is, mint legutóbb 2021-ben (Jónyer Istán), érintettek voltak a Halhatatlanok. Nagy örömünkre szolgál, hogy Vaskuti Istvánt, Halhatatlan Tagunkat jelölték e nemes kitüntetésre.

„Nem tagadja, számított az elismerésre, ám amikor valóra vált az álma, a Jóistennek adott hálát, hogy ezt megélhette: Vaskuti István úgy véli, a Nemzet Sportolójának lenni felelősséggel is jár.”
– Nemzeti Sport

„…de nagyon büszke vagyok erre az elismerésre, amely azonban kötelez is. Sportolóként is képviseltem valakit, valakiket – a dobogón Vaskuti István állt, de Magyarországért sportoltam mindig is. Mindent, amit elértem, a magyar szurkolókért is értem el. Nem tagadom, őszinte hazafi vagyok: bejártam a világot, ott voltam kilenc olimpián, láttam ezt-azt, s tudom, hogy sokan sok mindent mondanak az országunkról, bizton állíthatom, máshol sincs minden aranyból – ez egy szuper hely, rajtunk múlik, élvezzük-e az ittlétet. Ez az elismerés felelősséggel is jár, és küldetésünk is van minden magyar felé: értük is voltunk és vagyunk.”

 

Vaskuti István 1955. december 4-én született Debrecenben. 12 évesen kezdett sportolni, saját bevallása szerint Ő is, mint általában sok gyerek, véletlenül csöppent bele pont ebben a sportágba. Az édesapja unokatestvére kenuzott, ő vitte le a Margitszigetre. Esetében milyen nagy szerencse volt, hogy éppen abba a sportágba került, amelyikben tehetségesnek bizonyult, ami hamar kiderült…

„Vékonydongájú gyerek voltam, és ez a későbbiekben sem változott, győztesként is 75 kilósan álltam a dobogó tetején, miközben egy jó kenusnak illett azért 85 kilósnak lennie. De technikás, ügyes voltam mindig is, s bár jól mentem egyesben is, páros specialistának számítottam és jó csapatembernek, ki kellett szolgálnom a másikat – én térdeltem hátul a hajóban, vagyis én voltam az, aki „mindent is” csinált.”

 

Első nemzetközi sikerét 1976-ban érte el Brandenburgban Solymár Lászlóval. A Foltán-Vaskuti páros 1977-ben indult először együtt a szófiai világbajnokságon, ahol rögtön nyertek, majd 1 év múlva Belgrádban is a legjobbak lettek a világbajnokságon. 1979-ben a duisburgi döntőben csak a 6. helyet szerezték meg, ami számukra kijózanító helyezés volt, Vaskuti „kiábrándítónak” nevezte, Foltán „mélypontnak”.

De jött Moszkva 1980. olimpia, ahol abszolút esélyesként indultak. A döntőben tervezett taktikájuk szerint erősen kezdenek és 250 méternél megindulnak, így akkor leszakítják a többieket, hogy előnyből várják az utolsó 100 métert. Ha ezt a taktikát választja valaki, nagyon jó erőben kell lennie, hiszen féltávnál új versenyt kell kezdeni. A taktika ezen része rendben volt, működött is, de az utolsó pillanatban az történt, hogy Vaskuti 490 méternél lévő piros bójára azt hitte, az az utolsó! Az előfutamban még az is volt, de a döntőben az utolsó előtti helyre került, az 500 m-et egy sárga jelölte. Ő viszont kifulladva rúgott egy nagyot a hajón, eközben a még előtte evező Foltán lélekjelenléte kellett ahhoz, hogy húzzon még két kicsit, egyúttal egyenesben is tartsa a hajót, nehogy beboruljanak. Olyan sebességgel mentek, hogy a hajrázó riválisok ugyan megközelítették őket az utolsó métereken, de befogni már nem tudták, így elsőnek csúsztak át a célvonalon és értük szólt a magyar Himnusz a dobogó legfelső fokán.

Vaskuti István 2 olimpián vett részt, egyikről arannyal tért haza (1980 Moszkva), majd 1988-ban Szöulban – Sarusival – ugyanazon a távon (C2 500 m) 6. lett. A szöuli olimpián Ő volt a magyar csapat zászlóvivője az ünnepélyes megnyitón.

Miért pont a kenu, miért olyan nagy szerelem?

„Ha valaki jól kenuzik, az már művészet, és egyszersmind esztétikai élményt is ad. Folyamatos egyensúlyjátékot igényel.”

 

Eredményes pályafutása befejezését követően edzőnek állt, tanítványai közül Szabó Attila és Pálizs Attila 1991-ben a párizsi világbajnokságon győzött. Edzői évei alatt is tovább sportolt, kedvtelésből hosszú éveken át még rendszeresen vízre szállt, a magyar bajnokságokon is részt vett. Kitartására jellemző, hogy amikor fia már visszavonult, ő még mindig indult a bajnokságon.

A Nemzetközi Fair Play-díjas, MOB olimpiai aranygyűrűs sportember sportvezetőként 2008 és 2016 között a nemzetközi sportági szövetség első alelnöke volt. A Magyar Kajak-Kenu Szövetségben (MKKSZ) 32 évig volt elnökségi tag (1984-2016), a Szakmai Bizottságot több mint húsz évig vezette (1990-2012). 1998-ban a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjává választották, 2011-től szervezetünk alelnöke.

1989-től 2021-ig tagja a MOB újjáalakult közgyűlésének, ’97-ig egyben elnökségi tag is. Korábban a Sportolói Bizottságot erősítette, az előző ciklusban vezette a MOB Sportszakmai és Tudományos Bizottságát is.

Ezek a sorok is mind arról tanúskodnak, hogy teljesen megérdemelten jelölték Vaskuti Istvánt a Nemzet Sportolói közé 12. tagnak, ami számára is hatalmas büszkeséget és elismerést jelent.

„Nem akárkiktől kaptam az elismerést: életem során sok kitüntetést kaptam, győztesként álltam a dobogón jó néhányszor, ám ezúttal mégiscsak azok jelöltek maguk közé, akikre mindig is felnéztem, akiket mindig is nagyra tartottam. Egyszer már megéltem hasonlót, amikor a Halhatatlan Magyar Sportolók közé választottak – olyan emberek, mint Papp László, az Aranycsapat akkor még élő tagjai, Balczó András, Gyarmati Dezső, Földi Imre és hadd ne soroljam a további nagyságokat.”

– mondta Vaskuti István a nemzetisport.hu-nak adott interjújában.

Nemzet Sportolója kitüntető címet 2004-ben alapították, amelyet azok a 60 éven felüli, kimagasló eredményeket elért magyar sportolók kaphatják, akik aktív sportpályafutásuk befejezése után is meghatározó szerepet játszanak a magyar sportéletben. A Nemzet Sportolóinak létszáma egyidejűleg legfeljebb 12 fő lehet. A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.

Mikor Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár felhívta Vaskutit a jó hírrel, így reagált:

„Óriási megtiszteltetés, hogy beválasztottak a Nemzet Sportolói közé, és úgy érzem, hogy ez egyben a magyar kajak-kenu sportág megbecsülése is, tehát ez egy közös elismerés. Én vagyok az első a sportágban, de abban is biztos vagyok, hogy nem az utolsó. Tudtam, hogy a jelöltek között vagyok, de nyugodtan mondhatom, hogy bárkit is választanak meg nem lehetett volna azt mondani, hogy ne érdemelte volna meg. Nagyon nagy teljesítménnyel és életművel rendelkező emberekről van szó. Ez csak erősíti az én sikeremet, amire nagyon büszke vagyok.”

„Nagyon nagy büszkeséget érzek magamban, ilyen kiválóságok közé bekerülni, ilyen elismerést kapni ilyen kiváló emberektől, ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhet.”

 

Hüttner Csaba, felnőtt kajak-kenu szövetségi kapitány elmondta, Vaskuti Istvánnak helye van a magyar sport legnagyobbjai között.

“Hatalmas dolog, hogy végre valaki – és hozzáteszem megérdemelten – ott van a sportágunkból a Nemzet Sportolói között. A kenu szakágban ő volt az, aki Wichmann Tamással együtt korának legeredményesebb versenyzője volt. Tíz világbajnoki címe mellett, Foltán Lászlóval olimpiai bajnok lett, ami azt gondolom, hogy hosszútávon meghatározta a kenu szakágat. István több párral is eredményes volt, és lehet, hogy azóta vannak eredményesebb kenusok, de az ő időszakában magasan ő volt a legeredményesebb magyar kenus, és nemzetközi szinten is olyat alkotott, ami mértékadó. Abszolút helye van ezen nagy sportolók között.”

 

A 12 Nemzet Sportolója közül ezzel a szavazással 9 főre módosulna azok létszáma, akik a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai is egyben.

Jelenleg tagok: Balczó András, Jónyer István, Kamuti Jenő, Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Faragó Tamás, továbbá Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Portisch Lajos és Sági Györgyné.

 

Milyen véleménye volt Halhatatlanjainknak Vaskuti jelölésével kapcsolatosan? (idézzük a nemzetsport.hu mai cikkét)

 

SCHMITT Pál, a Nemzet Sportolója: Egyfelől ez szomorú kötelezettség nekünk, hiszen eltávozott egy társunk, másfelől pedig az a szabály, hogy mi, tizenegyen titkos szavazással jelöljünk egy tizenkettedik tagot. Örömmel konstatáltam szerda délelőtt, hogy egy ember kapcsán konszenzus alakult ki. Vaskuti István sportemberi, sportolói és sportvezetői tevékenységét is elismertük ezzel a szavazással, életműve önmagáért beszél. Az pedig külön boldogság, hogy olyan sportág képviselője tartozik majd közénk, amelyikből korábban még nem volt tagunk – ez a szavazás egyszersmind főhajtás a magyar kajak-kenu előtt is.

MAGYAR Zoltán, a Nemzet Sportolója: Vaskuti István nagyon megérdemli a jelölést, nagyszerű sportolói pályafutás áll mögötte, később sportvezetőként is sokat tett a kajak-kenuért, eredményesen dolgozott, vagyis megfelel a Nemzet Sportolója-választás minden kritériumának. Többen is esélyesek voltak, ilyenkor nem lehet hibázni, szerencsére gazdag a magyar sport. Mindannyian örülünk az eredménynek, én pedig szívből gratulálok Vaskuti Istvánnak, jó, hogy innentől közénk tartozik.

JÓNYER István, a Nemzet Sportolója: Vaskuti Pistával régről ismerjük egymást, sportolóként mindig is szimpatikus volt, s ezt a tulajdonságát a sportpályafutása befejezése után is megőrizte. Mivel kenusként Wichmann Tamás volt a példaképe, akinek az éttermében rendszeresen megfordultam, ott is sokszor találkoztunk, sőt a MOB-ban a sportolói bizottságot is együtt csináltuk. A mai napig jóban vagyunk, a jövő héten például együtt megyünk szülővárosomba, Miskolcra élménybeszámolót tartani. Az életünk eddig is több ponton találkozott, örülök, hogy ez a szám most eggyel nő, és mostantól újra egy csapatban játszunk.

Az egész egyesület nevében szívből gratulálunk Vaskuti Istvánnak!

Forrás: olimpia.hu, kajakkenusport.hu, nemzetisport.hu
Fotó forrás: kajakkenusport.hu

Média megjelenések:

Hír TV / Napi aktuális YT videó: https://www.youtube.com/watch?v=3IWKLSHAIQI

https://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/vaskuti-istvan-a-nemzet-sportolojanak-lenni-felelosseggel-is-jar-2939239

https://olimpia.hu/hirek/vaskuti-istvant-javasoljak-a-nemzet-sportoloi-tarsasaguk-uj-tagjanak

https://kajakkenusport.hu/hir/vaskuti-istvan-a-nemzet-sportoloja-lett

https://www.origo.hu/sport/egyeni/20230208-nemzet-sportoloja-vaskuti-istvan-lett-az-uj-tag.html

https://index.hu/sport/2023/02/08/vaskuti-istvant-valasztottak-a-nemzet-sportoloi-tarsasaguk-uj-tagjanak/

https://www.magyarhirlap.hu/sport/20230208-a-tagok-vaskuti-istvant-javasoljak-a-cimre

https://infostart.hu/sport/2023/02/09/vaskuti-istvan-a-nemzet-sportoloja-egy-teljes-eletet-kaptam-a-sporttol

https://honvedelem.hu/hirek/vaskuti-istvan-jeloltek-a-nemzet-sportoloja-cimre.html