European Olympic Laurel-díjat kapott az Európai Olimpiai Bizottságtól (EOC) Schmitt Pál október elején. Az elismerést Spyros Capralos, az EOC görög elnöke adta át, aki méltatásában kiemelte, hogy Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok vívó, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság egykori első embere és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, tiszteletbeli tagja.

Az European Olympic Laurel-díjat az EOC 2007-ben hozta létre, és a sport népszerűsítésében, fejlesztésében nyújtott kiemelkedő szerepek elismeréseként adják át, rendszerint az európai szervezet év végi közgyűlésén vagy az őszi szemináriumán. Olyan személyek kapják, akik évtizedes munkájukkal figyelemre méltó érdemeket értek el a sport területén, kiemelkedő munkát végeztek a sport népszerűsítése érdekében, és hozzájárultak az európai olimpiai bizottságok – mint például a Magyar Olimpiai Bizottság – és minden olyan személy vagy szervezet közötti együttműködésekhez, amelyek fontos szerepet játszottak a sport sokrétű fejlesztésében is.

A Nemzet Sportolója – aki idén tavasszal ünnepelte 80. születésnapját – a harmadik magyar sportvezető, akinek szakmai életútját, pályafutását az európai olimpiai közösség ezzel a díjjal ismeri el.

A díjat a magyar sportvezetők közül 2017-ben Gallov Rezső, az úszószövetség korábbi főtitkára, kanadai vízilabda-kapitány, az Országos Testnevelési és Sporthivatal korábbi elnöke, a MOB egykori alelnöke, majd 2021. novemberében egy másik Halhatatlan tagunk, dr. Kamuti Jenő olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, sebészfőorvos, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a Nemzet Sportolója, a MOB elnökségének tagja kapta meg.

Forrás & fotó: MOB

Média megjelenés: http://olimpia.hu/kiemelt-hirek/az-europai-olimpiai-bizottsag-kituntette-schmitt-palt