Ezúton szeretnénk felköszönteni és nagyon boldog születésnapot kívánni POLGÁR JUDITNAK, a Szent István-renddel kitüntetett, Prima Primissima díjas, nyolcszoros sakkolimpikon, hétszeres Sakk Oscar-díjas, MINDEN IDŐK LEGJOBB női sakkozójának, nemzetközi nagymesternek, akit az évszázad sakkozónőjének választottak. Páratlan pályafutása során áttörte a sakkvilág korábban megváltoztathatatlannak hitt határait, és bebizonyította, hogy a legmagasabb szinten a tudás, a felkészültség és a bátorság dönt.
Polgár Judit 50 éves – egy életút, amely átírta a sakktörténelmet
Július 23-án ünnepli 50. születésnapját Polgár Judit, a világ valaha volt legeredményesebb női sakkozója, a magyar és az egyetemes sport kiemelkedő alakja. Életútja messze túlmutat a versenyeredményeken: teljesítményével új távlatokat nyitott a női sportolók előtt, és évtizedeken keresztül a világ legerősebb sakkozóival versenyzett egyenrangú ellenfélként.
Polgár Judit 1976. július 23-án született Budapesten, és ötéves korában kezdett el sakkozni. Kivételes tehetsége hamar megmutatkozott: 1988-ban megnyerte a 12 éven aluli fiúk világbajnokságát, két évvel később pedig a 14 éven aluli fiúk mezőnyében is világbajnoki címet szerzett. Már tizenkét évesen átvette a vezetést a felnőtt női világranglistán, amelyet a következő 26 évben ő vezetett.
Tizenöt éves és négy hónapos korában megszerezte a nemzetközi nagymesteri címet, és ezzel megdöntötte Bobby Fischer korábbi életkori rekordját. Ez a teljesítmény önmagában is sporttörténeti jelentőségű volt, de pályafutása ekkor még csak a kezdetén járt. Polgár Judit következetesen a nyílt mezőnyben indult, ahol a világ legerősebb férfi sakkozóival mérte össze tudását.
A női világranglistát 1989-től 26 éven keresztül vezette. Egyéni Élő-pontszámának csúcsa 2735 volt, az abszolút világranglistán pedig egészen a nyolcadik helyig jutott. A sakk történetében máig ő az egyetlen nő, aki átlépte a 2700 Élő-pontos szupernagymesteri határt, és bekerült az abszolút világranglista legjobb tíz játékosa közé.
Sakkolimpiai szereplései ugyancsak különleges fejezetet jelentenek pályafutásában. Az 1988-as és az 1990-es női sakkolimpián két csapat- és három egyéni aranyérmet szerzett. Később a magyar nyílt válogatott meghatározó játékosaként 2002-ben és 2014-ben csapatban ezüstérmet nyert, 2002-ben pedig egyéni bronzéremmel is gazdagodott. Teljesítményével női és nyílt kategóriában egyaránt sakkolimpiai érmet szerzett, ami a sportág történetében is egyedülálló eredmény.
Pályafutása során tizenegy férfi világbajnokot győzött le, köztük Garri Kaszparovot, Anatolij Karpovot, Viswanathan Anandot, Borisz Szpasszkijt és Magnus Carlsent. 2005-ben részt vett a nyílt világbajnokság döntőjében, 2011-ben pedig bronzérmet szerzett a nyílt Európa-bajnokságon. Ezek az eredmények világosan jelzik, milyen magas szinten és milyen hosszú időn keresztül tartozott a nemzetközi sakkozás szűk élmezőnyéhez.
Aktív versenyzői pályafutását 2014-ben fejezte be, a sakktól azonban nem távolodott el. Visszavonulása után az oktatás és a tehetséggondozás meghatározó szereplője lett. A 2012-ben létrehozott Polgár Judit Sakk Alapítvány munkáján keresztül azóta is a sportág népszerűsítésén és oktatási alkalmazásán dolgozik. A nevéhez kapcsolódó Sakkpalota és SakkTesi programok a sakk eszközeivel fejlesztik a gyermekek logikus és kreatív gondolkodását, problémamegoldó képességét, figyelmét és együttműködését.
A Világsakkfesztivál alapítójaként, könyvek szerzőjeként, nemzetközi előadóként és szakkommentátorként ma is aktív szereplője a sakkvilágnak. Munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták: bekerült a World Chess Hall of Fame tagjai közé, Budapest díszpolgára, a Magyar Szent István-rend és a Prima Primissima díj kitüntetettje, valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem díszdoktora. Életéről és pályafutásáról 2026-ban dokumentumfilm is készült A sakk királynője címmel.
Polgár Judit a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjaként is olyan értékeket képvisel, amelyek Egyesületünk küldetésének középpontjában állnak: céltudatosságot, kitartást, tanulást, fegyelmet és a teljesítmény iránti elkötelezettséget. Pályafutása hiteles példája annak, hogy a korábban megkérdőjelezhetetlennek tartott határokat következetes munkával és bátor gondolkodással át lehet lépni.
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete szeretettel és tisztelettel köszönti Polgár Juditot 50. születésnapján. Jó egészséget, sok örömet, további sikereket és boldog éveket kívánunk neki!
Források: Polgár Judit hivatalos életrajza és sajtóanyaga, Polgár Judit Sakk Alapítvány: Polgár Judit életrajza, FIDE – Nemzetközi Sakkszövetség, Nemzeti Sport, UNICEF Magyarország: Így lettem – Polgár Judit
Bortó kép: Polgár Judit hivatalos Facebook oldal
Média megjelenések:
https://24.hu/elet-stilus/2026/07/23/polgar-judit-50-eves-kepgaleria/
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/polgar-judit-a-sakk-kiralynoje-50-eves/
https://www.blikk.hu/galeria/szuletesnap-polgar-judit-sakkozo/8165cj0
Videók:
Nemzeti Sportrádió: https://www.facebook.com/reel/2573218856470999
Grand Chess Tour: https://www.facebook.com/reel/1954459749004924

