Mától Keleti Ágnes lesz a legmagasabb kort megérő olimpiai bajnok a világon, egyben a harmadik legidősebb élő olimpikon.

102 éves elmúlt, de ma is minden nap tornázik, sok gyümölcsöt, illetve csokoládét eszik, és szemüveg nélkül nézi a tornaközvetítéseket a világhálón, sőt kritikusan szemléli a gyakorlatokat.

Keleti Ágnes, az ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, 1921. január 9-én született. A vízilabdázó Tarics Sándor 2016. május 21-én bekövetkezett halála óta a legidősebb élő magyar olimpiai bajnok, péntektől pedig a legmagasabb kort megérő olimpiai bajnok a világon, ugyanis Tarics Sándor 102 évet és 241 napot élt, ezt lépi át ma a legeredményesebb magyar tornász. Ebből az alkalomból csütörtök délután otthonában köszöntötte Keleti Ágnest Schmidt Ádám, Sportért Felelős Államtitkár, illetve Wladár Sándor és Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke.

“Ági néni egy élő példakép, egy ikon. Óriási örömöt szerzett sportolóként a sikereivel, és most, 102 évesen is világcsúcsra képes, amire nem sokan. Ezért vagyunk itt, ezért köszönjük őt”

– mondta az MTI-nek Schmidt Ádám.

          

Gratulálunk Ági néni! Keleti Ágnes a legmagasabb kort megélt olimpikon, vagyis olimpiai résztvevő egyébként az 1948-as ötkarikás játékokon szerepelt uruguayi vitorlásversenyző, Félix Sienra, aki 107 éves és 9 napos korában hunyt el.

Forrás: nepszava.hu, Fotó borító kép: MTI/MTVA / Kovács Tamás, további képek: Dr. Schmidt Ádám hivatalos Facebook oldala

Médiamegjelenések:

https://m4sport.hu/torna/cikk/2023/09/07/keleti-agnes-a-legmagasabb-kort-megelt-olimpiai-bajnok-lett

https://nepszava.hu/3207986_keleti-agnes-legidosebb-elo-olimpiai-bajnok-a-vilagon 

https://index.hu/sport/2023/09/07/keleti-agnes-magyar-olimpiai-bajnok-102-eves-schmidt-adam-tornasz 

https://jochapress.hu/keleti-agnes-a-legmagasabb-kort-megelt-olimpiai-bajnok-lett/