Idén január 9-én múlt 101 esztendős a földkerekség legidősebb élő olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes, Halhatatlan Tagunk, a Nemzet Sportolója címmel (2004) és Magyar Érdemrenddel kitüntetett (1951), Prima Primissima díjas (2015), 5x-ös olimpiai bajnok tornász, ami Magyarország egyik legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, MINDEN IDŐK legeredményesebb magyar tornásznője, 46-szoros magyar bajnok, 7x-es csapatbajnok. Hétköznapjait nagyban segíti a fehérvári sportrajongó, az 54 esztendős Róth Tamás, aki sajtósként (HMSE fotósa is egyben) és a család barátjaként tevékenykedik a fővárosban élő Ági néni mellett.

A 102 évesen, 2016. május 21-én elhunyt vízilabdázó, Tarics Sándor halála óta ő a legidősebb élő magyar olimpiai bajnok, sőt, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka 2019. április 13. óta, ugyanis aznap, százévesen hunyt el Tamperében a finn sífutónő, Lydia Wideman.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2021-ben életműdíjjal ismerte el Keleti Ágnes pályafutását, és tavaly januárban róla nevezték el az UTE tornacsarnokát. Az Izrael-díjat 2017-ben kapta meg, 100. születésnapján Orbán Viktor és az akkori izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu is felköszöntötte. Utóbbi elmondta, hogy Keleti Ágnes inspiráló élettörténetével teremtette meg az izraeli tornasportot, valamint a Szentföldön az ő nevét viseli az országos tornászbajnokság.

A fehérvári Róth Tamás több mint tíz esztendeje szerves része Ági néni életének, napi kapcsolatban van vele, valamint kisebbik fiával, a divattervező Rafaellel.

 

„1996-ban kerültem Székesfehérvárra, amikor megnősültem, Fejér megyei lányt vettem feleségül – mondja Róth Tamás. – Harminc éve, 1992-ben a barcelonai olimpia idején a Magyar Rádió stúdiójában dolgoztam mint dokumentációs. Itt szerettem bele teljesen az olimpiai mozgalomba. Fiatalon olimpiai vetélkedőkön vettem részt, így kerültem kapcsolatba a Magyar Olimpiai Akadémiával, az általuk Fejér megyében szervezett vetélkedőt 2000-ben megnyertem, az országos döntőn a megyei csapattal ötödik helyezést értünk el.”

„Slágertémám az idős olimpiai bajnokok képeinek felkutatása, ezeket dokumentálom. Így kerültem kapcsolatba 2011-ben Keleti Ágnessel is, egy rendezvényen találkoztam vele és fiával, Rafival, arról beszélgettünk, mit tehetnénk azért, hogy Ági nénit minél több ember újra megismerje Magyarországon. Rafael rám bízta a megjelenéseket, neki erre nem volt ideje, én pedig jeleztem több kollégának, hogy a bajnoknő ismét itt él Magyarországon. Az első időszakban különböző rendezvényekre kísértem el, a sportújságíróknak összeállításokat készítettem Ági néni fotóiból, közreműködtem az életéről szóló fél­órás dokumentumfilmben, tévés show-műsorba kísértem el. A Nemzet Sportolója-választáson én tartottam a kapcsolatot a minisztériummal, később pedig már szinte mindent én intéztem a kitüntetésével kapcsolatos kommunikáció tekintetében. A 95. születésnapját megszerveztük, a később megjelent könyv ötlete is az enyém volt, felkértem Dobor Dezsőt a szöveg megírására, a képanyagok nagy részét Ági nénitől kaptam, a többit én gyűjtöttem, a címlap is az én munkám.”

 

Bár a mindig pozitív, jókedvű, optimista bajnoknő elmúlt már 101 éves, még mindig sok megkeresés érkezik különböző orgánumoktól, például a világhírű francia hetilap 14 oldalas cikket jelentetett meg róla, valamint 2021-es tokiói olimpia megnyitójára készült vele, róla egy kisfilm, amit a TFSE csarnokában vettek fel (Keleti Ágnes annak idején sokat edzett ebben a csarnokban, ő a TFSE egyetlen olimpiai bajnoka) és mi is megosztottunk közösségi média oldalainkon, sőt az egész világ láthatta a YouTube-on a tokiói olimpia alatt.

Az idei, immár huszonegyedik alkalommal, júliusban megrendezendő Maccabi Játékokra is invitálták, de személyesen már nem tud részt venni, valószínűleg Róth Tamás fogja őt képviselni. Egy nagyszabású, a sportpályafutását bemutató kiállításra is sor kerül majd az eseményen.
Keleti Ági néninek 2 fia van, Rafi Budapesten él, a másik gyermeke, a nagyobbik, Dani pedig Ausztráliában, marketinges. Ági néninek budapesti lakása jelenti az otthont, Izraelben, Tel-Avivban már nem rendelkezik ingatlannal. A házvezetőnő és egy ápolónő is vele van a nap 24 órájában, ők biztosítják mindazt, amire a bajnoknőnek szüksége van. Ági néni a magyar nyelvű újságok mellett az angol nyelvű kiadványokat is előszeretettel olvassa.

Teljes cikk:
https://www.feol.hu/helyi-eletstilus/2022/05/a-szekesfehervari-roth-tamas-csaladi-baratkent-segiti-a-101-eves-keleti-agnest