„Jó lenne, ha az emberek kicsit többet figyelnének befelé, és kevesebbet állnának a tükör előtt”

A 2012-es visszavonulása óta csak nagyon ritkán nyilatkozó Halhatatlan Tagunkkal, Kásás Tamással, a Prima díjas, 3x-os olimpiai bajnok, ️világbajnok,️ 2x-es Európa-bajnok, 3x-os Bajnokok Ligája győztes vízilabdázóval a „Nem játék” c. podcastban beszélgetett Bruckner Gábor.

Miről volt szó? A jó hangulatú, őszinte hangvételű beszélgetésből többek között azt is megtudhatjuk, hogy „Kása” régebben alvajáró volt, hogy milyen érzések kötik Olaszországhoz, hogy Nápolyból hazatérve még sírt is… hogy mit jelentett neki Benedek Tibor, melyik volt számára a leg-leg-legfontosabb meccs, hogy milyen irányban változott az élete a vízilabda után, mivel foglalkozik manapság illetve, hogy mit lát igazán nagy problémának a mai világban. Néhány szóban persze magánéletéről is szót ejt, de tőle megszokott módon, csakis visszafogottan és kissé “titokzatosan”.

De nézzük is inkább részleteiben a beszélgetést…
Kásás Tamás – egy 46 éves vízilabdázó legenda, aki junior és felnőtt mezőnyben is egyaránt megnyerte, begyűjtötte az összes létező „címet”, akit 2000-ben és 2001-ben a világ legjobb játékosának, 2010-ben pedig az évtized vízilabdázójának választott a nemzetközi vízilabda szövetség.

„Kását” elsőként arról kérdezték, hogy miért nem szeretett nyilatkozni régebben?

Mikor versenyszerűen vízilabdázott, úgy érezte ez a hivatása, ez a „munkája” és nem tartozik a világra a magánélete, illetve az, hogyan él a „színfalak” mögött. Talán ebben az Édesapjára ütött, aki halk szavú, szerény, visszafogottabb ember, így mindig ezt látta, ebbe született bele. Sosem akart központi figura lenni vagy hangadó egy asztaltársaságban.

Pedig az emberek, mindig is nagyon kíváncsiak voltak rá…

 

De hogyan is kezdődött? Miért is lett vízilabdázó kb. 40 éve Kásás Tamás?

„Nem is volt más választásom”

Sokat volt Édesapjával az uszoda közegében, amit nagyon szeretett, imádott, és idővel mikor kiderült, hogy még tehetséges is a vízilabdában, akkor már egyértelmű volt az irány. El sem gondolkodott, hogy lehetne másképpen, vagy akár más sportok űzni versenyszerűen. Első jó élménye még Tatabányához fűződik, mikor széltében átúszta víz alatt a medencét, vagy mikor az első gólt belőtte. Nem volt min gondolkozni, csak a sport és a tanulás volt opció. Egyik edzőtáborból a másikba ment, egyik meccsről a másikra, elindult a kis „Kásás” vízilabdás élete.

Akkoriban – ahogy Ő mondta – „mikor még nem volt ennyi inger, nagyon jó szociális élményben volt részünk a srácokkal”. Élvezték az első megnyert meccseket, az első bedobott gólokat, megnyert tornákat. Igazán nagy változást hozott 1994, mikor először került be a magyar válogatottba, majd még ennél is nagyobb mérföldkő volt a számára, mikor 1997-ben Kemény Dénes megérkezett a válogatotthoz.

„Dénes közvetlen, laza légkört teremtett, könnyed olaszos mentalitással érkezett a válogatotthoz. Nagyon jól fogta meg a csapatot”

A fiúk vele együtt elindultak a csúcs felé. Ahogy Kásás Tomi említette, nagyon jó volt, hogy Dénesnél mindenki kibontakozhatott, mindenki megmutathatta saját magát, bízott a játékosokban, Ők pedig benne.

 

A csúcs: 2000 Sydney – mikor 24 év után nyertek olimpiai aranyérmet vízilabdázóink

Egy fontos momentum, élmény erről az olimpiáról?
Esélyesként érkezett az olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott, így már teher volt a fiúk vállán. A csoport mérkőzések után azonban Kemény Dénes elküldte a csapatot, hogy tartsanak egy laza estét egy kis sörözéssel, mely este a végén egy nagy „lelki fröccsel”, csapat beszélgetéssel fejeződött be, ahol mindenki együttesen érezte, hogy „igen, ez meglesz, megcsináljuk”. És megcsinálták!

 

Nagy változás lett az olimpiai aranyérem után?
Egyszer fent, egyszer lent… de ilyenkor állítólag mindig jön a “törvényszerű hullámvölgy”, ami 2001-ben a budapesti Európa-bajnokságon meg is érkezett.

„Az olimpia után celebek lettünk, a szó legrosszabb értelmében…. elment a figyelem a vízilabdáról.”

Majd jött 2004 – Athén

„A valaha volt legjobb döntő a szerbekkel…. a kiemelkedő emberhátrányos védekezés”, amit a döntőben akkor mutatott a magyar válogatott, azt példaként tartják számon még a nemzetközi vízilabda berkekben is.

 

Melyik volt élete legnagyobb meccse „Kásának”?

Az athéni döntő a szerbekkel és az olaszországi BL meccsek, illetve az 1999-es firenzei EB, ahová – saját bevallása szerint már – egy klasszis, profi, kiforrott játékosként érkezett. Olaszországban tanulta meg szeretni az edzést, dolgozni keményen, ahol megtanulta, hogy nem elég tehetségesnek lenni és nem lehet csak „abból megélni”.

 

„Nagyon sokat köszönhetek Olaszországnak és az idegen légiós létnek, ott lettem profi játékos, ott minden megváltozott”

Benedek Tibor – a Legenda

Nagyon jó kapcsolatuk volt „Kásával”, ami kölcsönös tiszteleten alapult. Ezen túlmenően mindegyik a másikat tartotta jobb játékosnak. Tibi mindig a legjobbak között sorolta fel Kásás Tamást és fordítva.
2 éve, hogy már nincs közöttünk… mi volt az első gondolata Kásás Tamásnak, mikor elment Benedek Tibor? Mintha nem is lenne igaz, mintha meg sem történt volna. Mindenki tudta, hogy baj van, de erre akkor sem tud felkészülni az ember.

„Engem olyan sokként ért, hogy el sem tudtam hinni… Tibi, aki olyan harcos, és ez pont vele történik meg?!”

Lehet, hogy ez önvédekezés, de saját bevallása szerint Tomi mindmáig úgy gondolja, hogy ez talán meg sem történt, Tibi jól van, csak most nincsen itt.

 

Olaszország – Milyen volt az olasz élet a 16 év alatt?

„Imádtam Olaszországot.”

Kásás Tamásnak magával ragadó volt a lazaság, jókedv, könnyed mentalitás, a nyitottság és az életimádat. Na és az ételek… nagyon megszerette a pizzát és a nápolyi mozzarellát. Imádott kint élni (talán haza sem kellett volna jönnie, mondja) oly annyira szerette és hiányzott neki Olaszország, hogy mikor hazatért Nápolyból, bevallotta őszintén, még sírt is.

 

Mi az, ami kiemelte „Kását” a többiek közül?

Az adottságai, a hosszú karja, a jó lábtempója, a tehetsége és legfőképpen talán a „játékintelligenciája”, Ő maga ezt tartja az erősségeinek.

 

És milyen kapcsolatban van a többiekkel, a CSAPATTAL?

Mivel 2022-ben forgatták a „Nemzet aranyaic. mozifilmet, ami idén áprilisban debütál majd, a film kapcsán szerencsére elég sokat tudtak találkozni a srácok, ami fantasztikus időszak volt. Folyamatos kapcsolatban állnak, tudnak egymásról, kivel mi van, bár azért napi telefonok nincsenek.

 

És mi van Kásás Tamással manapság?

Nagyon sokat sportol, tudatosan és egészségesen étkezik, bár nem szereti „felcímkézni” magát, így nem vallja kifejezetten vegánnak életmódját, de már több mint 4 éve egyáltalán nem eszik húst. Védi és szereti az állatokat, bár saját háziállata nincsen…. Szeretne még sokat utazni a világban (pl. ezért sem tart háziállatot, sajnálná itthon hagyni). Nagyon sokat gondolkodik, írogat… Privát Facebook oldalán is egyre gyakrabban ír bejegyzéseket, komoly, mély, elgondolkodtató gondolatokat, amit egyre jobban élvez, és a közönségtől is jó visszajelzéseket kap, így egyre jobban körvonalazódik, hogy az írással komolyabb tervei is vannak a jövőben, de hogy pontosan milyen formában (könyv, blog…), azt még nem tudja, majd alakul.

 

Na és a nagy betűs Magánélet?

„Igen, van barátnőm, már 3 éve és nagyon jól megvagyunk, harmonikus jó a kapcsolatunk.”

– és a folytatás… tenné fel mindenki a kérdést: „Na és a család, gyerek?”

„Nem sietünk el semmit sem, de egyszer ez az idő is eljön…” – majd elhallgat és visszafogottan témát vált.

 

Igazán őszinte, nyitott és nagyon jó hangulatú beszélgetés volt Kásás Tamás és Bruckner Gábor között, amit nagy élmény volt végighallgatni. Köszönjük @énbudapestem! Büszkeség a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének, hogy ilyen Sportnagyság, ilyen „szerény” világklasszis a Tagja, akiről sokáig azt hittük jól ismerjük, de ezen beszélgetést hallgatva rájövünk, hogy valójában talán eddig még sosem ismertük meg igazán.

Ez a tartalmas, közel egy órás, könnyed beszélgetés azonban kicsit mégis közelebb vitt minket ahhoz, hogy valójában ki is az igazi Kásás Tomi, és hogy ki is áll e nagy név, e vízilabda legenda „mögött”?!
Köszönjük az élményt!

Forrás & fotó: nbudapestem.hu

Médiamegjelenés: https://enbudapestem.hu/2023/01/17/kasas-tamas-jo-lenne-ha-az-emberek-kicsit-tobbet-figyelnenek-befele