Ezúton szeretnénk felköszönteni kerek évfordulója alkalmával és nagyon boldog születésnapot kívánni KŐBÁN RITÁNAK, a Prima díjas, Magyar Örökség díjas, kétszeres olimpiai bajnok, kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és harmincszoros magyar bajnok kajakozónőnek! Egy kimagasló élsportolót köszöntünk ma, aki négy olimpián összesen hat érmet szerzett, köztük két aranyat, valamint 25 világbajnoki érem tulajdonosa. Legfényesebb sikere az 1992-es barcelonai négyes arany és az 1996-os atlantai egyes győzelem volt.
„Eredményeivel falakat döntött le, talán azt is mondhatjuk, hogy győzelmei, hogy megalapozták a kétezres évek aranykorszakát. Az atlantai K-1 500 méteres idejét csak 28 évvel később Párizsban tudták megdönteni olimpián, ez is sokat elárul arról, hogy milyen szintet képviselt. Persze neki sem adtak semmit ingyen, mindenért megküzdött és megküzd a mai napig. Az élet más területein is kipróbálta magát, kereste, keresi az újdonságot.”
– kajakkenusport.hu
„Kőbánnak lenni nem egyszerű dolog. Velem szemben mindig magas volt az elvárás, ráadásul azoknak az elvárásoknak volt a legnehezebb megfelelnem, amelyeket magammal szemben támasztottam. Ami jellemző rám, hogy nagyon akarok előre menni, vágyom arra, hogy újdonságokat tanuljak, új utakat járjak, ezt pedig nehéz követni. Sosem leszek az, aki beáll a sorba.”
– kajakkenusport.hu, idézve „Ahogy tőlünk telt” című sportágtörténeti könyvből.
Egy index cikkben arról is mesélt az egykori élsportoló, hogy fiatalon mindent alárendelt az élsportnak, de mára már pótolja, amit húszévesen elmulasztott: motorozik, kávézgat barátnőivel, és a közelmúltban átélt gyász ellenére (gyászolja édesanyját) is optimistán tekint a jövőbe. Kőbán Rita a cikkben azt is elárulta, hogyan alakította át az életét, miután kilépett a „sportolói burokból”, és milyen új szenvedélyeket fedezett fel maga számára. Ebből a cikkből szemezgetünk olvasóinknak…
„Szeretek visszarepülni az időben, mert bevillan, hogy mennyi élményt adtak ezek a versenyek. A civil pálya felé vezető út nem volt könnyű… Nehéz volt kitörni a sportolói burokból”
– vallotta be a Blikk-nek adott interjújában, majd hozzátéve:
„Most tudok pihenni először életemben. Pótolom azokat a dolgokat, amelyeket húszévesen a kajakozás miatt nem tehettem meg”
Fiatalként mindent alárendelt a sportnak, a húszéves Kőbán Ritának az olimpiai érmek voltak a legfontosabbak. Ma viszont:
„Elmegyek kávézgatni a barátnőimmel, podcasteket hallgatok, és hódolhatok a szenvedélyemnek, a motorozásnak”
– mesélte, majd elárulta, hogy ez utóbbi különösen fontos számára, éppen most varrja az új kabátját, mert a jövő héten már útra kel a Yamaha Dragstarével. „Gyorsasági motorra már nem ülnék, azért mégiscsak hatvan lettem” – tette hozzá.
Kőbán Rita 1965. április 10-én született Budapesten, ötgyermekes nagycsalád legkisebbjeként. Tizenkét évesen a Ferencvárosban (1977-1981), nővérei inspirálására kezdett kajakozni, nevelőedzője Kluka József volt. Kisgyermekként sokat betegeskedett, majd’ tucatnyi alkalommal kapott tüdőgyulladást. Szorgalma, kitartása azonban meghozta az első gyümölcsoket; 1981-ben már IBV-t nyert, 1983-ban az újabb két IBV-győzelme mellé egyes hajóban ifi Eb-aranyat is nyert, immár csepeli (1982-1997) színekben, Spang Ottó edző irányításával.
Az első magyar női ifjúsági világbajnokunk lett, aki később nőként az első hazai egyéni olimpiai bajnoki címet is begyűjtötte, majd az aranyak számát tekintve duplázni is tudott.
„Nagyon sok energiát tettem bele és onnantól gondoltam azt, hogy én majd szeretnék olimpiai bajnok lenni egyszer”
– kajakkenusport.hu, Kőbán Rita.
1998-ban az Újpesti Torna Egyletbe (UTE) igazolt. Felnőtt világbajnokságon 1985-ben Mechelenben indul először és bemutatkozás gyanánt női párosban – Rakusz Évával – ezüst-, a női négyes tagjaként pedig bronzérmet nyert. Első világbajnoki győzelmét 1986-ban ugyancsak a női négyes tagjaként szerezte Montréalban 500 méteren. Ebben az egységben még négy világbajnokságon lett ezüstérmes 1987-ben, 1990-ben, 1991-ben és 1994-ben, míg kétszer – 1993-ban és 1995-ben – újból a bronzérmet szerezte meg. Világbajnokságokon kilencszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára, emellett tíz ezüst- és hat bronzérmet is gyűjtött. Európa-bajnokságokon három első és két második hely fűződik a nevéhez, és sokszoros magyar bajnok.
Az 1988-as szöuli olimpián négyesben ezüstérmet nyert 500 méteren, majd 1992-ben, Barcelonában Czigány Kingával, Dónusz Évával és Mészáros Erikával olimpiai aranyérmet szerzett, nyert egy-egy ezüstöt és bronzot is egyesben, illetve párosban.
„Nagyon akartuk, nagyon egyben voltunk és igazából, amikor ott fönt állsz a dobogón és elképzeled, hogy mi lehet otthon… Na az az igazi érzés. Az embereknek örömet okoztunk, pedig nekünk ez csak egy pálya volt, ezerszer begyakoroltuk. Megcsináltunk mindent úgy ahogy elterveztük és sikerült is.”
– kajakkenusport.hu, Kőbán Rita.
1996-ban, az atlantai olimpián állhatott fel másodszor a dobogó legfelső fokára, amikor egyesben győzött 500 méteren.
„Borzasztó nagy fájdalom volt utána, viszont a cél elérése az egyszerűen teljesen mássá teszi a világot. Egy más dimenzióban van olyankor az ember. Nagyon fájt, magam sem tudom, hogy jutottam be, nem emlékszem részletekre. Viszont az, hogy megcsináltam azt, amire föltettem az életemet, az egy olyan tartást adott és önbizalmat, ami az egész életemre kihatott.”
– mondta kajakkenusport.hu-nak Kőbán Rita.
2000-ben, a sydneyi olimpián a megnyitóünnepségén ő vihette a magyar zászlót, majd a négyesek 500 méteres versenyében ezüstérmet szerzett.
„Egész életemre elkísért ez a szó, hogy hála. És lehet, hogy nem mindig látszik rajtam, de pontosan tudom a dolgok értékét. Hálás vagyok mindenért, amit megkaphatok, hogy méltó vagyok rá és megpróbálok mindig az lenni. Lehet, hogy keménynek tűnök, de a keménység mögött érzelmek, értelmek, a világlátás… Tehát minden megadatott egy középszerű, ötödiknek született kislánynak, akivel senki nem foglalkozott, akit fiúnak vártak, és eljuthattam a világ olyan részeire, amit soha nem is gondoltam volna. Megvalósíthattam önmagamat és egyetlen percét sem bánom. Nem bántam meg semmit sem.”
Közel negyed évszázadig volt nap mint nap vizen, 2001-es visszavonulásáig 24 évig versenyzett. Középfokú edzői tanulmányai után 1997-ben a Testnevelési Egyetemen sportmenedzseri diplomát szerzett. A sport számos területén dolgozott hol edzőként, hol szervezőként, menedzserként, vagy sportvezetőként, sőt, a lósportba is belekóstolt; az olimpiai mozgalomtól a mai napig nem távolodott el.
Híres állatszeretetéről. Foglalkozott lótartással és versenyeztetéssel, amatőr ügetőversenyeken indult, az Ügetőszilveszter – színész-sportoló „hajtás” – egyik közkedvelt és több győzelem mellett legeredményesebb versenyzője, de volt olyan évtizednyi időszak, amikor saját tanyáján több lovat is tartott egyszerre. Kisgyermekéveiben a nyarakat Karcagon töltötte nagyszüleinél, így nem állt tőle távol a vidéki életforma.
„Én akkor hagytam abba, amikor a testem jelzett, hogy elég. De olyan szinten jelzett, hogy tíz kilométert nem tudtam leevezni. Megköszöntem a hajómnak, a lapátomnak a Dunának és évekig hajóba se ültem. Nagyon elfáradt a testem, de még szerettem volna sok mindent csinálni utána és meg is tehettem. Emiatt szintén nagyon hálás vagyok. Életem nagy álma volt a lovaimmal élni együtt és az ügetőn versenyezhettem. Aztán valahogy visszakerültem a kajakhoz. De közben tényleg nagyon sok mindent csináltam. A vetélkedőket, a tanítást például, vagy gyerekekkel foglalkozni és ott értettem meg, hogy mit jelent visszaadni azt, amit tanultál, amit kaptál. Megpróbáltam, hogy milyen sikerrel azt majd meglátjuk, a jövő eldönti.”
– mondta kajakkenusport.hu-nak Kőbán Rita.
1997-ben lett tagja a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének, 2001-ben az elnökségbe is beválasztották; mandátuma 2005-ig tartott. Vezette a MOB Sportolói, majd a szervezet Környezetvédelmi Bizottságát is.
2013 május elején az MTK utánpótlásedzője lett, egy újabb évtizeden keresztül 16-17 éves fiatalokkal foglalkozott. E minőségében vett részt 2017-ben a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, ahol tanítványa, Szellák Szabina aranyérmes lett. A Sportágváltó Program vezetőjeként is tevékeny részt vállalt a fiatal sportolók menedzselésében.
2022 májusában Schmitt Pállal és Jónyer Istvánnak együtt iktatták be a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe. 2025 januárjában a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gála nagykövete volt. Az olimpiai mozgalomban ma is aktív, szívesen eljár a hazai összejövetelekre, találkozókra. Elismerései közt a MOB Olimpiai aranygyűrű tulajdonosa, Csepel díszpolgára és a Csepel SC Örökös bajnoka, Magyar Örökség-, Prima- és Csik Ferenc-díjas.
Ötvenedik születésnapja alkalmával – 2015-ben – korábbi edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin így nyilatkozott a mob-hu-nak:
„A legtehetségesebb, legprofibb kajakozó, akivel valaha dolgoztam. A kapcsolatunk nem volt mindig harmonikus, hullámhegyek és -völgyek váltogatták egymást, Atlanta előtt azonban sikerült megtalálnunk a közös hangot – olimpiai bajnok is lett egyesben! A mostani mezőnyből – 2015-ben, a szerk. – senkit sem tudnék hozzá hasonlítani, egészen kivételes klasszis volt. Nagyon örülök annak, hogy visszatért a sportágba. Kívánom, hogy edzőként is sikeres legyen, a képességei és a kellő kitartása megvan hozzá. Kicsit magamat látom benne. Csak ne hagyja, hogy elnyomják, és ne kössön rossz kompromisszumokat. Boldog születésnapot, Rita!”
– mondta Kati néni a mob.hu-nak tíz évvel ezelőtt. – olimpia.hu
Április 10-én ünnepeli Rita a 60. születésnapját, Halhatatlan Tagunkat Isten éltesse sokáig! Kívánunk sok egészséget és nagyon boldog születésnapot!
📷 Fotó forrás: femina.hu / MTI, Földi Imre
Média megjelenések a témában:
https://kajakkenusport.hu/cikk/megcsinaltam-azt-amire-foltettem-az-eletemet-60-eves-lett-koban-rita
VIDEÓ INTERJÚ:
https://www.facebook.com/watch/?v=662344029746493&t=235
https://olimpia.hu/hirek/koban-rita-60-eves
https://index.hu/fomo/2025/04/10/koban-rita-interju-szuletesnap-blikk-olimpiai-bajnok-kajakozo/
https://www.kisalfold.hu/helyi-sport/2025/04/koban-ritat-unneplik
https://hvg.hu/elet/20250410_Koban-Rita-szuletesnap
https://24.hu/sport/2025/04/10/kajak-kenu-60-eves-koban-rita/