Ezúton szeretnénk felköszönteni és nagyon boldog születésnapot kívánni GYULAY ZSOLTNAK (becenevén Gyuzsonak), a 2x-es olimpiai, 6x-os világbajnok, 36x-os magyar bajnok kajakozónak, a MOB elnökének!

Gyulay sportolói erényének a gyorsaságot, az erőt és a robbanékonyságot tartotta.

„Bár nyertem ezer egyesben is világbajnoki címet, de nem volt bennem az a született állóképesség, mint például Feriben (Csipes Ferenc), vagy Gidában (Ábrahám Attila). A robbanékonyságom mellett nagyon jó egyéni versenyző voltam, azt hiszem ezt is a váci éveknek köszönhetem. Ott azt nevelték belénk, hogy egyesben kell jól menni, hogy csak az számít igazán. A többi klubnál sokkal többet ültek a gyerekek csapathajóban, nálunk viszont ünnep volt, ha nagy ritkán valakivel mehettél egy párost”

– emlékezett vissza egy index-nek adott interjú alkalmával.

1976-ban Vácott kezdett el kajakozni Csereklye Józsefnél, majd rövid győri kitérő után a Bp. Honvédban kötött ki, ahol Angyal Zoltán irányításával folytatta a munkát. Első felnőtt világbajnoksága az 1983-as tamperei verseny volt, amelyen újoncként K–1 500 méteren az ötödik lett.

Fejlődését jelzi, hogy 1985-ben a mecheleni vb-n már két számban is kivívta az indulás jogát, s két negyedik helyet szerzett. Nem sokkal később karrierje kicsúcsosodott, hiszen 1986 és 1991 között az ezer méteren versenyző négyes tagjaként öt világbajnoki címet gyűjtött, míg 1993-ban és 1995-ben ezüstérmes lett.

Legnagyobb sikerét a szöuli olimpián (1988) ünnepelhette, amikor K–1 500 és K–4 1000 méteren is olimpiai bajnok lett. Négy évvel később, a barcelonai olimpián „DUPLÁZOTT”, mindkét számban ezüstérmet szerzett. Bár a sport pályafutásának jelentős sikereit nagy részben négyesben szerezte, az 1989-es világbajnokságon K–1 1000 méteren újra felállhatott a dobogó legfelső fokára.

Sport pályafutása jelentős sikereinek zömét négyesben aratta, az 1989-es világbajnokságon K–1 1000 méteren is felállhatott a dobogó felső fokára. Karrierjébe négy-négy világbajnoki ezüst- és bronzérem is belefért, idehaza 36 ízben lett magyar bajnok. 1995-ben az MTK-hoz igazolt, ám 1996-ban az atlantai olimpián K–2 500 méteren elért hatodik helye után letette a lapátot.

„Nagyon érdekes időszakban kerültünk az élvonalba. Még működött a régi vágású vasszigor, de amikor elkezdtünk jól menni, szakítottunk a hagyományos edző-versenyző kapcsolattal. A Honvédban Angyal Zolival sokkal barátibb viszonyban voltunk, mint mások, és ez a fajta szabadság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikeresek lettünk”

– emlékezett vissza Gyulay Zsolt.

„Nekem gyerekként ő volt a példaképem, mert nagyon szerethető sportoló volt. Rengeteget edzett, normális életet élt, nem volt megosztó személyiség, mindig szimpatikusan viselkedett”

– emlékezett vissza Bártfai Krisztián, aki már az akkor kétszeres olimpiai bajnok Gyulayval került össze.

Korábbi csapattársa, Ábrahám Attila szerint Gyulay igazi sprinteralkat volt, aki 200 méteren még nagyobb sikereket érhetett volna el, ha abban az időben lett volna ilyen táv.

„Robbanékonyságban simán lekőrözött mindenkit, az állóképessége azonban Csipes Ferinek, Hódosi Sanyinak és nekem is jobb volt az övénél. Ennek ellenére, ha eldöntötte, hogy meghajt egy 1000 métert, akkor nagyon nehezen tudta őt utolérni bárki”

– mondta az MKKSZ honlapjának Ábrahám Attila.

A kajak lapátot letéve a privát életében is sikert sikerre halmozott, amiben a saját bevallásra szerint, nagy szerepet játszott a sport:

„A sportolói múltamnak köszönhetem a csapatépítő képességet, azt, ahogyan motiválni tudom az embereket. A másik, hogy feladatorientált vagyok. Engem az eredmény érdekel, és ez a kajakban nagyon ott volt…”

 

– vallott a civil életéről a kajakos. Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség kajakkenusport.hu

Még aktív kajakosként végezte el a Testnevelési Főiskola szakedzői szakát 1991-ben, majd később a Külkereskedelmi Főiskolát. 1996-ban az Arena sportszergyártó cég marketing-igazgatója lett, majd 1998 és 2001 között annak szlovákiai vezérképviselője volt. Ezután az Újpest FC labdarúgóklubot működtető Kft. ügyvezető igazgatójává nevezték ki, majd 2004-ben rövid ideig egy labdarúgással foglalkozó vállalat vezérigazgatója volt. 2005-ben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség tudományos és sportegészségügyi igazgatójává, emellett az MTK szakosztály-igazgatójává is kinevezték. A Magyar Olimpiai Bizottság tagja, 2009-ben a testület egyik alelnökévé választották.

2009-től 2011-ig az olimpiai bajnokokat képviselete a Magyar Kajak-kenu Szövetségben, amelynek marketinggel foglalkozó alelnökeként is tevékenykedett.

A szövetség 2021-ben elindított regionális akadémiái közül Gyulay Zsolt nevét viseli a Dunakanyari Regionális Akadémia, amely a sportág bölcsőjének számító térség 52 tagszervezetét foglalja magába és Rasztotzky Anna szakmai irányításával működik. Gyulay emellett tagja a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia kuratóriumának is. 2022. február 1-től a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

Ma, szeptember 12-én ünnepeljük Gyulay Zsolt születésnapját, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének Tagját, Isten éltesse sokáig! Kívánunk Neki sok egészséget és nagyon sok boldog születésnapot!

Forrás: kajakkenusport.hu, index.hu nu,  📷 Fotó forrás: Magyarock/Szalmás Péter