Év végén Pelétől vett könnyes búcsút a világ, nekünk, magyar sportbarátoknak azonban duplán kijutott a szomorúságból és a gyászból, hiszen Pelével egy napon hunyt el olimpiai bajnok birkózónk, a Nemzet Sportolója, Varga János is. Ezúton is búcsúzunk mindkét sport legendától, nyugodjanak békében.

„Varga János volt a válogatott csapatkapitánya, amikor én odakerültem újoncként. Mindenki felnézett rá, és én is mérhetetlenül tiszteltem, igazi virtuóz volt a szőnyegen. Később, amikor már szövetségi kapitány vontam, magam mellé vettem a juniorok edzőjeként”

– emlékezett elhunyt sporttársára Hegedűs Csaba, aki – legalábbis a Sporttal esélylatolgatása szerint – most tényleg topfavorit, hogy végre ő is a Nemzet Sportolója lehessen.

Ki lehet a Nemzet Sportolója?

A sportról szóló 2004. évi I. törvény 62. §-a alapján a Kormány a Nemzet Sportolóinak javaslata alapján a „Nemzet Sportolója” címet és az ezzel járó életjáradékot biztosíthat a magyar sport tizenkét, hatvanadik életévét betöltött, kimagasló eredményt elért sportolónak, aki aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a magyar sportéletben. Egyéni vagy csapatsportágban nyújtott teljesítményért egyaránt odaítélhető. A kitüntetettek száma egyidejűleg legfeljebb 12 lehet (a Nemzet Színésze díjhoz hasonlóan). A cím posztumusz nem adományozható. A jelölő szervezeteknek, továbbá a cím birtokosainak a korábbi adományozott halálától számított hatvan napon belül új javaslatot kell tennie a sportigazgatásért felelős szerv vezetőjének, aki köteles azt a beérkezéstől számított harminc napon belül elbírálni. Az adományozás szabályai innentől megegyeznek az adományozásra vonatkozó szabályokkal.

 

A testületben tehát mindig csak tizenketten vannak (egyszer volt csak másképp 2011-ben, amikor Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt, Halhatatlan Legendáinkat egyszerre választották meg, így egyszerre lettek a Nemzet Sportolói), csak úgy kerülhet be új tag, ha valaki meghal a Nemzet Sportolói közül. Egy díjazott halála esetén a többi kitüntetett egyhangú szavazással választ be egy másik sportolót. A beérkezett javaslatokat a miniszter összegzi és egyeztet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségének, a Sportegyesületek Országos Szövetségének és a Magyar Sportújságírók Szövetségének egy-egy állásfoglalásra jogosult tagjával, majd a cím elnyerésére javasoltak listáját a kormány elé terjeszti. A cím odaítéléséről a kormány dönt.

Bár az első birkózó, Polyák Imre, szintén Halhatatlan Legendánk 2010-es halála óta dr. Hegedűs Csaba, Halhatatlan Tagunk örök “esélyes”, eddig soha nem került be ebbe az „előkelő klubba”. Talán most ő is a Nemzet Sportolója lehet?

„A korom bőven megvan, hiszen szeptemberben már 75 leszek. Nyertem olimpiát, világbajnokságot és két Európa-bajnokságot. Szövetségi kapitányi időszakomban a kiváló szakíró, Szekeres István összegzése szerint a magyar birkózók 84 érmet szereztek a világversenyeken. Utána több mint húsz évig elnökként vezettem a magyar szövetséget, 23 világverseny főrendezője voltam, ezért Tarlós Istvántól Budapest díszpolgára címet kaptam, és bekerültem a Hall of fame-be, s még most is a sportágért dolgozom, például a Kozma István alapítvány szakmai tanácsadójaként”

– sorolja Hegedűs az elmúlt több mint ötven esztendő eredményeit, s joggal teszi hozzá:

„Régóta gondolom, hogy ott lenne a helyem a tizenkettők között, de a döntésre természetesen semmi ráhatásom nincs.”

Azt mondja a korábbi klasszis, hogy ettől függetlenül a belső egyensúlya megmaradt, a lelkiismerete tiszta, az meg nagyon boldoggá tette, hogy néhány hete a sport kategóriában ő lett a Prima Primissima-díjas.

„Bevallom, meglepődtem, hogy engem választottak, de nagyon jól esett az emberek bizalma, és az rendkívül sok pozitív visszajelzés, amit kaptam”

– érzékenyül el egy kicsit Hegedűs.

Arra a kérdésre azonban, hogy vajon miért nem lett eddig a Nemzet Sportolója, csak találgatással tud válaszolni.

„Őszintén? Nem tudom. Talán a zászlóm nem a megfelelő szélirányban áll”.

Egy biztos, a testületnek hamarosan döntenie kell, ki legyen Varga János utóda, s Hegedűs Csaba mindenképp az egyike azoknak, akik rászolgálnának erre az elismerésre.

A HMSE számára nagyon fontos a Nemzet Sportolói kitüntetés, hiszen a testület 12 tagja közül 8 Halhatatlan Sportoló Egyesületi Tag személyében büszkélkedhetünk e nemes címmel, kitüntetéssel: dr. Faragó Tamás (vízilabda), Jónyer István (asztalitenisz), dr. Kamuti Jenő (vívás), Keleti Ágnes (torna), dr. Magyar Zoltán (torna), Rejtő ildikó (vívás), Schmitt Pál (vívás), Balczó András (öttusa).

Forrás & fotó: olimpia.hu, sportal.blikk.hu/birkozas

Fotó: sportal.blikk.hu

Teljes cikk, média megjelenés videóval:

https://sportal.blikk.hu/birkozas/hegedus-csaba-arrol-vajon-vegre-megkapja-e-a-nemzet-sportoloja-cimet/2023010109183773449