A HMSE legnagyobb célja, küldetése, hogy menjen, meséljen és biztassa a mai fiatalokat a sport szeretetére, a kitartásra, a céltudatosságra, továbbá hogy példát mutasson a felnövekvő generációnak, és terelje őket a sport felé, népszerűsítve a magyar sportot, versenysportot és az olimpiai eszme szellemiségét.

Ezen küldetésünket támogatva két Halhatatlan Tagunk, NAGY TÍMEA, 2x-es olimpiai bajnok (2000 Sydney, 2004 Athén), 6x-os világbajnok, Európa-bajnok és 6x-os magyar bajnok vívó, valamint HEGEDŰS CSABA,  a “Tuskirály”, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok birkózó, mesteredző, sportvezető, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) zalaegerszegi központjában járt és mesélt.

Nagy Tímea leginkább a sport iránti szenvedélyéről, az alázatról, a mentális és fizikai felkészülésről beszélt, továbbá a Zalai Hírlap érdeklődésére azt is hangsúlyozta, hogy a sportolói lét, az élsportolói élet nagyon sokat adott számukra. A 32 éves egyesület (HMSE) küldetése pedig éppen az, hogy a Halhatatlan Magyar sportlegendákat és a ma még élő sportolókat méltón bemutassa, mely a fiatal generáció számára is motiváló lehet.

„A mai gyerekeknek ugyanúgy a célt kell először meghatározniuk, majd kitartással, alázattal menni a választott úton, ami nem csak a sportot jelenti. Úgy látom, a mai fiatalok talán könnyebben feladják, mi felnőttek pont a cél elérésében segíthetünk.”

– Nagy Tímea.

A hallgatóságnak hatalmas élményt jelentett, mikor Nagy Tímea körbe adta olimpiai aranyérmét, melyet kézbe is vehettek a diákok, továbbá a lelkes fiatalság autogramot is kérhetett és közös fényképeket is készíthetett a bajnokokkal.

 

Hegedűs Csaba a kitartásról, az elköteleződésről és az oly sokat jelentő válogatottság érzéséről is beszélt:

“Kimondhatatlan érzés, amikor válogatottként a címeres mez a szívünk fölé kerül. Ez engem nagyon elkötelezett”

“Azt szoktam mondani viccesen: nem nagy dolog a világot legyőzni. Ha valaki gyermekként megfogta az álmot, akkor annak megvalósításához nem nagy, de határozott lépéssel kell közelebb kerülnie minden nap. Amikor megoldhatatlan feladat előtt álltam, akkor a magyarságom adta az erőt. Ezért is szeretnénk ebben az értékvesztett világban példaképként a fiatalok előtt járni”

Mindketten egyetértenek abban, hogy egy sportoló akkor tud kiemelkedni, ha másoknál mindig eggyel többet tesz az eredményért. Nagy Tímea például még a terhessége alatt is edzett, aminek eredményéül olimpiai aranyat hozott haza. Hegedűs Csaba pedig minden sérülése után keményebben edzett, mint azelőtt. A birkózó elmondta: „Engem mindig az vonzott, ami nagyon nehéz, szinte lehetetlen”, s 74 évesen is igyekszik eszerint a mottó szerint élni.

A rendezvényen jelen voltak a zalaegerszegi Judo, Birkózó és Vívó Egyesület versenyzői, edzői, vezetői is, a legkisebbektől egészen a nagyokig. A sportolók a fiatal generációt rengeteg tanáccsal látták el, a kitartás és a hit mellett a mester-tanítvány viszony is szóba került. Elmondásuk szerint a mentális felkészültségüknek kardinális szerepe van abban, hogy valaki a világcsúcson legyen, de arra is figyelmeztették a fiatalokat, hogy nem szabad a sport miatt elhanyagolni a tanulást, hiszen a versenysportban bármikor jöhet egy olyan sérülés, ami véget vethet a sportkarriernek.

A beszélgetés moderátora Füleky András, a HMSE igazgatója volt, aki úszóként edzőpartnerként segítette az 1972-es müncheni olimpiára készülő Gyarmati Andreát, s csaknem 22 évig volt főtitkára, egy ideig ügyvezető igazgatója a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek. Ő röviden három szóval mutatta be a 20 Halhatatlan tagot:

“…sportnagyságok, példaképek és nagybetűs emberek.”

Az esemény nagyon jó hangulatú, rendkívül közvetlen és értékes beszélgetés volt mindkét fél számára, ezúton is köszönjük a felkérést az MCC-nek valamint az érdeklődő kérdéseket!

     

    

Forrás / Médiamegjelenés:

https://mcc.hu/hir/engem-mindig-az-vonzott-ami-nagyon-nehez-szinte-lehetetlen-bajnok-birkozo-es-vivo-a-zalaegerszegi-mcc-ben

https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2023/03/olimpiai-bajnokok-voltak-az-mcc-vendegei-a-husveti-unnep-helyi-nepszokasait-elevenitik-fel-muraratkan-hireink-a-varmegyebol

https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2023/03/halhatatlan-peldakepek-zalaegerszegen-nagy-timea-es-hegedus-csaba-olimpiai-bajnokok-voltak-az-mcc-vendegei

Fotók: zaol.hu / Mozsár Eszter, MCC