A HMSE legnagyobb küldetése, hogy menjen, meséljen, motiváljon és biztassa a mai fiatalokat a sport szeretetére, a kitartásra, a céltudatosságra, továbbá hogy példát mutasson a felnövekvő generációnak. Célunk a fiatalok sport felé terelése, népszerűsítve a magyar versenysportot és az olimpiai eszme szellemiségét.

Néhány napja a Mathias Corvinus Collegium szolnoki képzési központjában járt két nagyszerű sportolónk, két Halhatatlan Tagunk, akik a sport értékeiről, a motiváció jelentőségéről, az egyéni küzdelmekről, sikerekről és kudarcokról tudtak hiteles példát bemutatni a megjelent nagyközönségnek egy igen jó hangulatú kerekasztal-beszélgetés keretében:

KŐBÁN RITA, 2x-es olimpiai bajnok, 9x-es világ, 2x-es Európa-bajnok kajakozónő, és
NAGY TÍMEA, 2x-es olimpiai bajnok, 6x-os világbajnok, Európa-bajnok, Prima díjas, Csík Ferenc-díjas párbajtőrvívó, a ️HMSE elnöke.

„Egyiküknek volt, hogy nem volt mit vacsoráznia, a másikat el akarták tanácsolni sportágától, mert annyira tehetségtelennek látták.”

Kőbán Ritáról és Nagy Tímeáról van szó, két világklasszis, kétszeres olimpiai bajnok sportolóról, akiknek a pályafutása tökéletes példa arra, hogy kitartással szinte bármi elérhető. Sportnagyságaink teljes őszinteséggel beszéltek Szolnokon az olimpiai babérkoszorúig tartó út fényes és árnyékos oldaláról is, valamint arról, miért érdemes mégis a sportot választani. A beszélgetésen kiderült például az is, miért imádják a magyar kajakozók az Alcsi-Holt-Tiszát.

Mindkét Sportnagyságunk 2-szer állhatott fel a dobogó legfelső fokára, 2-szer szólt értük a magyar Himnusz, a nagy becsben tartott aranyérmeket el is hozták az eseményre, sőt, körbe is adták a több mint százfős, jobbára ifjú sportolóból álló hallgatóságnak. De az előadás legnagyobb értéke mégsem az érmek voltak, sokkal inkább az, amiről a két bajnok mesélt.

Kőbán Rita – mint mesélte – egy ötgyerekes család legkisebb gyermekeként született, Budapest belvárosában nőtt fel. Egyedüli sportolási lehetőségként fordult a kajakozás felé, motivációját pedig az adta, mikor elkottyintották, hogy tehetségesebb a sportban, mint az amúgy mindenben jobbnak tartott nővérei. Már gyerekként sem kellett noszogatni az egyébként brutális edzésmunka elvégzésére, pedig ehhez nem mindig voltak adottak a körülményei. Bár szegények nem voltak, reggelente csak almákat kapott, este pedig megesett, hogy nem volt mit vacsoráznia edzések után.

Nagy Tímeát egészen profán ok vezette a pástra: a szerelem. Kiderítette, hogy kiszemeltje a Vasasban vív, és rábeszélte szüleit, hogy őt is beírassák. Nos, a fiú két hét után abbahagyta, Nagy Tímea ellenben maradt. Ő viszont – elmondása szerint – borzasztóan tehetségtelen vívó volt. Olyannyira, hogy edzői egy év után azt tanácsolták a szülőknek, nézzenek inkább másik sportágat a leányzónak. Nem számoltak viszont makacsságával, kitartásával és szorgalmával. És noha az is négy évbe telt, hogy egyáltalán versenyengedélyt kapott, és mindig sokkal többet kellett edzenie, mint társainak, idővel túllépett rajtuk.

“Küzdeni, lemondani, de kitartani – A két klasszis ebben: az alázatos munkában látja a győzelem receptjét.”

“Tele volt küzdelemmel, falhoz csapott sisakokkal a sikerig vezető út. De ez mind kellett ahhoz, hogy felállhassunk az olimpiai dobogó tetejére. Semmit nem ér az olimpiai bajnoki cím, ha nincs mögötte iszonyatos mennyiségű munka”

– fogalmazott Nagy Tímea.

“Mindenről lemondtam, de közben semmiről sem. Hiszen az egész napom a vívásról szólt. Nem mentem moziba, bulizni, fodrászhoz, sehova. Edzettem. Be kellett hoznom a hátrányomat. Nekem ez egy küldetés volt, hogy csak azért is behozom a hátrányomat.”

 

Kőbán Rita szerint, hogy miről mondott le, azt nem tudja, mert lemondott róla. Azt viszont tudja, hogy mit nyert.

“Lehet, hogy nem jártam osztálykiránduláson, de 18 évesen Párizs utcáin sétáltam. Olyan helyekre jutottam el a sport által, ahová amúgy sosem jutottam volna el – mutatott rá, hozzátéve, a sportban – akárcsak az élet más részein – meg kell tenni mindent, hogy „ne legyen fogás az emberen”.

 

– Milyen érzés olimpiát nyerni?

“Megfoghatatlan. Leírhatatlan. Mint amikor az embernek gyermeke születik”

– mondta Nagy Tímea.

Kudarc jobb tanár a sikernél…

Az előadás egyik legérdekesebb részeként a sportolók a kudarc feldolgozásáról beszéltek, egyetértve abban, hogy – bármilyen furcsa is – a kudarc jó dolog a sportoló életében.

“A kudarc a legjobb tanítómester, mert megmutatja, hol és mit rontottam el. A győzelemből ezt nem lehet megtanulni. És fontos az is, hogy ezt a tudást nem lehet átadni. Az ember csak saját maga tanulhatja meg”

– fogalmazott Nagy Tímea.

Kőbán Rita azt javasolta a szolnoki fiataloknak, ha vereséget szenvednek, mindig azt a kérdést tegyék fel maguknak: ebből mit kell megtanulnom? Szerinte az élet minden területén használható tudást szereznek belőle.

És hogy miért érdemes mégis belevágni a sportolásba, azt Kőbán Rita remekül összefoglalta.

“A sport elképesztő tartást ad. Úgy lépünk át a felnőttek világába, hogy ismerjük a fájdalmat, ismerjük a határainkat, megismerjük saját magunkat. A sport megtanított arra, mikor kell nemet mondani, és mikor kell kétszer is igent. Nem mindenkiből lesz olimpiai bajnok, és az élsport nem az egészségről szól. De elképesztő önismeretet ad.

Ezúton is köszönjük a felkérést az MCC-nek és az igen jó hangulatú pódiumbeszélgetést az érdeklődő közönségének!

Forrás: szoljon.hu
Fotó: borító kép MCC, további kép: szoljon.hu / Nagy Balázs

Média Megjelenések:

Esemény beharangozó / regisztráció:
https://corvinak.hu/esemeny/akikert-a-himnusz-szolt-mindent-a-siker-erdekeben

https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2024/01/igazi-peldakepek-meselnek-majd-a-sport-jelentosegerol-szolnokon

Esemény után:

https://www.szoljon.hu/helyi-sport/2024/01/a-kudarc-jobb-tanitomester-a-sikernel-vilagklasszisok-tartottak-eloadast-szolnokon