A napokban Gyulay Zsolt, Halhatatlan Tagunk, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az M1-nek értékelte a 2024-es sportévet, melynek csúcspontja természetesen a párizsi olimpia volt. A MOB elnöke az interjúban elmondta, sok megpróbáltatás, kihívás és feladat tette izgalmassá az idei évet, de számos sikeres pillanatnak örülhettünk.

Kiemelte az első párizsi olimpia aranyérmet, ami Kós Hubert nevéhez fűződött, valamint Milák Kristófot, aki bizonyította az olimpián, mekkora sportember. A férfi párbajtőrcsapat aranytussal megnyert aranyérmét és Gulyás Michelle a játékokat lezáró fantasztikus győzelmét is a legemlékezetesebb momentumok között elevenítette fel. Gyulay beszélt a 2036-os nyári olimpia megpályázásának tervéről, a lehetőségek megvizsgálásával kapcsolatos párbeszédről, valamint az Alkotmánybíróság napokban hozott ítéletéről, miszerint a az olimpiai rendezésről szóló népszavazási kérdés jelenleg nem időszerű és félrevezető is.

Szerinte Magyarországon most az olimpiarendezés nem a stadionépítésről, hanem a városfejlesztésről szól, ami Budapest érdeke, hiszen egyébként is szükséges fejlesztésekről van szó.

Hozzátette, a pályázati terv 2026 végére, 2027 elejére készülhet el, ekkor lehet megkérdezni az embereket és lesz miről véleményt mondani.

„Ez a munka akkor is hasznos Magyarország és a főváros életében, ha nem rendezünk olimpiát.”

Végezetül a 2028-as Los Angeles-i olimpiára előretekintve azt mondta:

„bízzunk benne, hogy a következő olimpiára kinőhet egy olyan klasszis a magyar sportban, aki eldöntheti, hol végzünk az országok közötti rangsorban”.

Forrás & 📸: m4sport.hu, hirado.hu

Média megjelenés:

https://m4sport.hu/cikk/2024/12/25/gyulay-zsolt-bizzunk-benne-hogy-2028-ra-kinohet-egy-olyan-klasszis-aki-tobb-olimpiai-aranyat-is-nyerhet/

Teljes videó interjú:

https://hirado.hu/belfold/video/2024/12/24/evertekelo-interjut-adott-az-m1-nek-gyulay-zsolt-a-magyar-olimpiai-bizottsag-elnoke