A héten kezdetét veszi a vizes világbajnokság, melynek 2017 után ismét Magyarország a házigazdája. A nagyszabású esemény előtt exkluzív interjút készített az Index.hu az 5x-ös olimpiai bajnok úszóval, minden idők legeredményesebb egyéni úszónőjével a VILÁGON, Egerszegi Krisztinával, Halhatatlan Tagunkkal.

Az ország „Egérkéje” az Indexnek mesélt többek között arról, hogy miért döntött már 22 évesen a visszavonulás mellett, miért kerüli a nyilvánosságot, tapasztalt-e bármit azokból a szörnyű dolgokból, amikről az elmúlt időszakban több úszó is vallott, továbbá tanácsot adott a fiatal úszópalántáknak is, valamint arról is mesélt, milyen érzés, amikor az utcán megállítják és gratulálnak neki.

De nézzük szépen sorjában az interjút, ami éppen ma jelent meg az index oldalán.

 

Index: “Pénteken kezdődik Magyarországon a vizes világbajnokság, az év legjelentősebb hazai sporteseménye. Sokan meglepődtek, amikor meglátták Önt a reklámokon, hiszen nagyon ritkán szokott ilyen szereplést vállalni. Most miért döntött úgy, hogy az esemény mellé áll?”

“Alapvetően azért, mert a jó dolgok mellé szívesen áll oda az ember. Márpedig ez a világbajnokság jó lesz. Már a 2017-es esemény is az volt, egy hatalmas élmény mindenkinek, aki látta, aki ott volt, és meggyőződésem, hogy ez is hasonló lesz. Még ha most kisebb is a körítés, és persze sokkal-sokkal kevesebb idő volt felkészülni rá. Én azt látom, hogy a szervezőcsapat szívvel-lélekkel teszi a dolgát, és megint bizonyítani tudunk majd a világnak. Igazából minden nagy esemény – és most nem csak sportról beszélek –, amit itthon rendeznek, segít Magyarország népszerűsítésében, mert annak ellenére, hogy viszonylag kicsi országról van szó, általában nagyon nagy dolgokat tudunk véghez vinni. Úgyhogy kifejezetten várom már a rajtot.”

 

Index: “Ezek szerint akkor nem bánja, hogy öt év elteltével ismét vizes vb lesz Budapesten. Mire gondolt, amikor először hallotta a hírt?”

“Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke hívott fel ezzel, még február elején. És bevallom, egy picit megijedtem. Akkor kezdődött ugyanis az elmúlt évtized egyik legnagyobb sportprogramja, az Úszó Nemzet Program, ami nagyon közel áll a szívemhez. Tartottam tőle, hogy a szövetség nem fogja bírni a dupla terhelést, és háttérbe fognak szorulni a kisgyerekek. Az elmúlt időszakban viszont azt láttam, hogy a kettő megfér egymás mellett, ezért is vállaltam a szereplést a vb-kampányban. Mondjuk, amikor Wladár Sándor megkérdezte, lenne-e kedvem hozzá, azt mondtam: csak akkor, ha Darnyi Tamás is vállalja a részvételt. Szerintem mindketten meglepődtünk, hogy Puci igent mondott, de valahol az lehetett benne, ami bennem is: igenis nagy dolog, hogy egy ekkora eseménynek otthont adhatunk, hogy megint bizonyíthatunk. Valahogy ezek a rendezvények összehozzák az országot, elég csak a Giro d’Italiára gondolni, amikor a huszárok ott vágtattak a mezőny mellett. Szerintem minden magyarnak jólesett azokat a képeket nézni.”

 

Úszó Nemzet Program – Egerszegi Krisztina Nagykövet

Majd kérdezték az “Úszó Királynőt” a februárban rajtoló Úszó Nemzet Programról is, melynek a Nagykövete és amelyről már mi is oly sokat írtunk, hiszen a célja (nagyon fontos a számunkra is és kicsit hasonló is a HMSE küldetésével), hogy segítse a fiatal generációt a sport terén, jelen esetben az, hogy az általános iskola második osztályának végére minden magyar gyerek megtanuljon úszni, professzionális körülmények között.

“Úgy vállaltam el a nagyköveti megbízást, hogy nem szeretnék csak névlegesen ott lenni, mert az nem érdekel. Nekem fontos az, hogy maga a program jól működjön. Jártuk a különböző helyszíneket, és nagyon érdekes dolgokat figyeltem meg. Tisztelet a kivételnek, de amikor egy karkörzést nem tud megcsinálni egy gyerek, az elgondolkodtató. Koordinálatlan a mozgásuk, amihez szerintem nagyban hozzájárultak az okostelefonok, a játékkonzolok, a modern technológia. Régebben sokkal többet voltak a gyerekek a szabadban, ott töltötték az idejüket.”

“….ráadásul megjelent az e-sport is, ami szépen lassan átveszi a hagyományos sport helyét a fiatalok egy részénél. Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó. Ha belegondol, manapság mindig azt mondják, milyen jó a digitalizáció, mennyit fejlődik a világ. Én azt gondolom, régen sokkal okosabbak voltak az emberek, nagyobb tudás volt a birtokukban. Gyakorlatiasabbak voltak. Ha bármi történik a világban, az az ember fog megélni hosszú távon, aki nem ezek – tehát a kütyük – által él.”

 

Egerszegi gondolatai a magyar úszósportról

“A mi időnkben nem volt ennyi körítés körülötte. Egy egyszerű fürdőruhában odaálltunk, és leúsztuk a számot. Most meg táplálkozási szakember, ilyen-olyan stábtag is ott van…. Változik a világ folyamatosan, így korszakokat nem lehet összehasonlítani. Én örülök, hogy annak az időszaknak lehettem a részese, amikor sportoló voltam.”

“Ahhoz, hogy egy versenyző sikeres legyen, mentálisan és fizikálisan is jó állapotban kell lennie. Régen is írtak rólunk az újságok, de én kikerültem ezt azzal, hogy nem olvastam őket. De a mai fiatalok ezt nem tudják megtenni, mert úgy érzik, akkor nincsenek benne a körforgásban.”

“Nem biztos, hogy az a jó, amikor mindent aláteszünk egy sportolónak, pláne akkor, amikor nincsenek még eredményei. El kell jutni egy szintre hozzá. Ha már az elején mindent megkap, akkor mi lesz később? Lehet azt mondani, hogy könnyen beszélek, mert én már abbahagytam, de a mi időnkben ez nem így volt. Nem csak arról van szó, hogy valakit anyagilag mennyire támogatnak. El kellene jutni egy szintre, hogy megtanulja a sportoló értékelni mindazt, amit utána kap.”

 

Index: Mit üzen a mai fiataloknak, akik sportolónak, úszónak készülnek?

“Az úszás egy csodálatos sport. De bárhová is jutnak, bármit is érnek el, sose felejtsék el azt, hogy honnan indultak.”

 

Egerszegi Krisztina és a nyilvánosság

Index kérdezte “Egérkét” a szereplésről, a nyilvánosságról is: Valóban nagyon keveset nyilvánul meg a sajtóban. Kerestem korábbi interjúkat önnel, de alig-alig található valami az interneten. Szándékosan kerüli a médiát, a nyilvánosságot?

“Igen, ezt így érzem jónak. Sok olyan értéktelen dolog van, ami megjelenik. Másrészt jól érzem magam, ahogy vagyok, a sajtó és a szereplések nélkül. Élem az életem.”

Index: Pedig vannak, akik sok szerepléssel, jól felépített kommunikációval és marketingkampányokkal rendkívül sikeresek és ismertek tudnak lenni. Ön sosem vágyott erre?

“Ez valószínűleg hülyén hangzik, és mások is mondták, hogy sokkal többet tudnék kihozni belőle, de nekem így jó, ahogy van. Nem érzem kihagyott lehetőségnek ezt. Amikor gyerekei vannak az embernek, fontos, hogy milyen példát látnak. Sosem gondoltam arra, hogy ebből hasznot húzzak.”

 

Az élsportolók mentális problémáiról

“A mai fiatalok mentális gondjait a külső környezeti hatások okozzák. Ha elérsz valamit, elfelejted azt, honnan jössz, és azt érzed, hogy mindenki fölött állsz.”

Hogyan tudott két lábbal a földön maradni?

“Nekem nagyon jó családi hátterem volt, édesanyám mindenkinek segített – én ezt láttam és tanultam meg. Arra például emlékszem, hogy amikor delfin korosztályban megnyertem egy versenyt, és sétáltunk az utcán, megkérdeztem édesanyámat, hogy engem miért nem ismer meg senki?! Gyerekként benne van az emberben a vágy, hogy valamit elérjen és ismert legyen. Amikor olimpiai bajnok lettem 1988-ban, akkor már nem akartam ezt. Ha tudja az ember, milyen az, amikor mindenhol felismerik, akkor már inkább nem akarja.”

 

Zaklatások, bántalmazások az uszodában

Index: Mi a véleménye erről? Miért pont most kezdtek el dőlni a csontvázak a szekrényből?

“Nemhiába nem szólaltam meg eddig, pedig már többször kerestek. Nem lehet olyat mondani, ami jó. Bármit is mondok, abból kiragadnak két szót, és onnantól kezdve teljesen máshogy jelenik meg. Itt is az volt, hogy mindenki véleményt mondott, olyanok is, akiknek közük sem volt az egészhez. Én úgy voltam vele, hogy teljesen felesleges megszólalnom.”

“Én nem tudom azt mondani, hogy engem bármikor bántottak volna. De felesleges ezt mondanom, mert más úgyis azt mondja majd, hogy márpedig ez meg az történt. Ebben nem akarok vitába szállni. Tudom a saját igazamat, és ez nekem untig elég.”

Az uszodai légkör, az élsport szeretete és a visszavonulás

Szerette az uszodai légkört, az edzéseket és a versenyeket?

“Igen, szerettem, az emlékeim jók. 1994-ben nagyon elegem volt, akkor vissza is akartam vonulni, az egy terhes időszak volt. Lementem, megcsináltam az edzést, de nem olyan intenzitással, mint előtte. Minden sportolónak eljön az életében az a pont, amikor besokall. Aztán jött a római világbajnokság, és mondta Laci bá’ (Kiss László), hogy érzi, menni fog ez a 200 méter hát, én viszont éreztem, hogy nem. Nem is nyertem végül. De az adott egy olyan löketet, hogy ne hagyjam abba. Minden okkal történik.”

Index: Miért vonult vissza 22 évesen?

“A mai sportolókhoz képest fiatalon, de akkoriban nem éreztem annak. Volt egy terv a fejemben, hogy anyuka szerettem volna lenni. Úgy gondoltam, 18 éves koromig úszom, 22 évesen férjhez megyek, ehhez képest tolódott a dolog. Többen megpróbáltak lebeszélni a visszavonulásról, de Laci bá’ nem. Azt hitte, hogy már 94-ben befejezem, nagyon örült neki, hogy mégis folytattam az olimpiáig. Atlanta után tiszteletben tartotta a döntésemet. Más egy sportoló élete, mint egy átlagemberé: kicsit burokban élünk, és talán ez a probléma. Sok sportoló visszavonul, és utána nem találja meg a helyét. Minél tovább tolja ki az ember, annál nehezebben szokik bele a való világba.”

 

 

Forrás: index.hu, Fotó: Papajcsik Péter / Index

A teljes cikkét kattints:

https://index.hu/sport/2022/fina_vizesvb_budapest/2022/06/16/egerszegi-krisztina-exkluziv-interju-uszas-olimpia/