Emlékezünk Halhatatlan Legendánkra ALBERT FLÓRIÁNRA, becenevén Flórira (Hercegszántó, 1941. szeptember 15. – Budapest, 2011. október 31.), aki ma 11 éve hagyott itt minket. A sokác felmenőkkel rendelkező Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, 75x-ös magyar válogatott csatár, aki az egyedüli magyar aranylabdás labdarúgó lett 1967-ben, amivel elnyerte a legjobb európai futballistát megillető elismerést.
„Az Aranylabda az egyedüli labda, amit egyetlen védő sem tud elvenni tőlem.”
Az utánpótlás válogatottban 17 alkalommal játszott, a „nagy” válogatottban először 1959. június 18-án rúgta a labdát, a nemzeti együttes mezét összesen 75 alkalommal húzhatta magára. Tagja volt az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett magyar válogatottnak és az 1964-es madridi Európa-bajnokságon szintén harmadik nemzeti együttesnek.
A válogatottal az 1962-es chilei, valamint az 1966-os angliai világbajnokságon is szerepelt. Chilében a vb gólkirálya volt (holtversenyben) 4 találatával. 1972-ben meghívták az Európa-válogatottba, 1968-ban és 73-ban a világválogatott tagja lehetett, A “Császár” – ez volt az egyik beceneve – összesen 539 mérkőzésen játszott, és 391 góét szerzett.
Pályafutásának legnagyobb elismerése, mikor 1967-ben – eddig egyetlen magyarként – elnyerte a France Football Aranylabdáját! A 60-as években nem volt arra példa, hogy oly nagy különbséggel, 28 ponttal, magasan nyerte meg ezt a díjat.
A kezdetektől a haláláig Fradista volt. Hogy mit jelentett számára a Fradi?
„Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kis srác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem.”
Barátai és a játékostársai így emlékeztek Albert Flóriánra halálakor:
„Adottsága volt a kiismerhetetlen játékhoz. Ahogyan ő cselezett, azt nem lehetett tanítani. Két történetem is van vele kapcsolatban. Futottunk ki a Népstadion játékoskijárójából a pályára egy kettős rangadó előtt, egyszer csak megszólalt Flóri: »Gyerekek, haragszik ránk a közönség?« Kérdőn néztünk rá, mire így válaszolt: »Csak hatvanezren jöttek ki.” – Dunai II Antal (78), olimpiai bajnok labdarúgó, 3x-os gólkirály, az Újpesti Dózsa örökös bajnoka, Halhatatlan Tagunk.
„Aki 18 évesen az NSZK-nak olyan gólt rúg, mint ő, az született tehetség. Még nem volt 24, amikor Angliát a két góljával elintézte. Az 1966-os világbajnokságon mutatott teljesítménye miatt a futballt a legmagasabb szinten művelő brazilok meghívták, ők is tudták, hogy zseni. Amerre jártunk Brazíliában, a legkisebb helységben is ismerték a nevét. Kocsis Sanyihoz (szintén Halhatatlan Legendánk) tudnám hasonlítani: mindketten maradandót alkottak a klubjukban és a válogatottban is. Hihetetlen szerencsémnek tartom, hogy együtt játszhattam vele” – Kű Lajos (73), a Videoton, az FTC és a Vasas egykori 8x-os válogatott csatára.
„Segítőkész úriember volt a pályán és azon kívül is…. Kevesen tudják, hogy három-négy nyelven kiválóan beszélt. A Juventus elleni VVK-döntőn Novák beadásánál a védők eltüntették a föld színéről, fel volt háborodva; felpattant a fűről, már-már perlekedni kezdett Diensttel, amikor a svájci játékvezető csak ennyit mondott: »Albert úr, középkezdés van.«” – Horváth László (77), az FTC egykori védője
„Albert előre tudott mindent, mi történik a pályán. Amikor Rákosi vagy Fenyvesi lendítette a lábát, ő már tudta, hová érkezik a beadás. Tatabányán egyszer a félpályáról indulva cselezett ki mindenkit, úgy lőtt gólt.” – Németh Miklós (75), az FTC egykori csatára
Örökkön örökké Halhatatlan…
Forrás: nemzetisport.hu, origo.hu
📷 Fotó: 1. Northfoto/Keystone Pictures Agency, 2. AFP/Ferenc ISZA
