Ma 67 éve, hogy itt hagyott minket HAJÓS ALFRÉD, a “Magyar delfin” (eredetileg Guttmann Arnold; Budapest, 1878. február 1. – Budapest, 1955. november 12.), magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok.

1878-ban, Guttman Alfréd néven született, szegény izraelita családba. Csupán 13 éves volt, amikor édesapja a Dunába fulladt. A családi tragédiát követően fordult az úszás felé. A Markó utcai reáliskola elvégzése után a Műegyetemen szerzett diplomát. Az egyetemi évek előtt is aktívan sportolt, így lett esélye kijutni az első újkori olimpiára 1896-ban.

 

Nem volt könnyű dolga: hazai versenymedence híján a Rudas 27-28 fokos vizében volt kénytelen edzeni. Ezután Iszer Károlynak, a Magyar Torna Club elnökének a támogatásával, valamint egyeteme engedélyével, 18 évesen ott lehetett az olimpián. A 11-13 fokos, hullámzó tengervízben versenyezve két úszószámban – 100 méteren és 1200 méteren – is sikerült elhoznia az aranyérmet. Mint utólag bevallotta, ott és akkor fel sem fogta sikereit, csak azon járt az esze, hogy mindjárt megfagy! A célba érkezéskor nem csapott öklével a levegőbe, mert fogalma sem volt róla, hogy győzött. Csak később tudta meg, hogy 82,2 másodperces eredményével olimpiai bajnok lett. Magyarországnak az első olimpiai bajnoka. Ő még úgy vált olimpiai legendává, hogy nem ismerte a versenytársakat, az eredményeiket se, nem voltak még olimpiai csúcsok, hisz nem voltak még olimpiák sem. A görög trónörökös így gratulált neki: “Ez a magyar ifjú egy valóságos delfin!”. Így ragadt rá a “Magyar Delfin” becenév.

 

1904-ben visszavonult az aktív sportolástól. Nemsokára Villányi Jánossal együttműködésben megalapította saját építészirodáját, és innen pályájának új szakasza indult el. Saját irodájának megalapításával az építészetben is sikeres lett. Alkotásai a stílusok egész skáláját ölelik át, az eklektikától a szecesszión át a modernig.

 

Hajós Alfréd élete során – érthető módon – mindig is különös figyelmet fordított a sportlétesítmények építészetére. 1913-ból ismert egy 50 000 fős stadion terve – a megvalósítást az első világháború kitörése akadályozta meg.

1919-ben már tervezett stadiont és sportuszodát a Margit-szigetre. Az 1920-as években Európa-szerte fellendült a stadionok, sporttelepek létesítése, így Hajós Alfréd is új erőre kaphatott. 1922. szeptember 17-én avatták fel a Hajós tervezete UTE labdarúgó-stadiont. Ez volt az első magyar létesítmény, amely a “stadion” nevet kapta.

A 20-as évektől kezdve egyre népszerűbbé vált a nagy terek építészetében a vasbeton alkalmazása. Ezt nyilvánvalóan felismerte Hajós Alfréd is, ami legismertebb sportépületében, a róla elnevezett Sportuszodában öltött testet. Az uszodát 1937-ben, majd 2005-2006-ban is bővítették, de a főbejárat ma is az eredeti helyen van. A csarnokot 1999-ben felújították, így ma is fényesen ragyog a fehér falakon a medencék vizének tükörképe.

 

1955. november 12-én hunyt el. Sírja a Kozma utcai temetőben található. 2010-ben posztumusz Ybl-díjban részesült. Elért eredményei az olimpiai emlékkönyvekben és a megépült remekművekben ma is élnek. Több iskola viseli nevét. Hajós Alfréd Társaság is alakult, a bajnok emlékének ápolására.

 

örökkön örökké Halhatatlan…

Forrás, fotó: olimpia.hu, wikipedia