Ma 96 éve született Székely Éva (Budapest, 1927. április 3. – 2020. február 29.), a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai bajnok (1952), Európa-bajnoki ezüstérmes, mesteredző (1969) úszónő, aki úgy nyert olimpiai rekorddal (csaknem három másodperccel előzte meg az ezüstérmes Novák Évát) aranyérmet 200 méteres mellúszásban, hogy a világon első nőként pillangózta végig a távot. Az 1952-es nyári játékokon elindult 400 méter gyorson is, melyen hatodik helyen végzett. Pályafutása során 6-szor állított fel világrekordot, 44-szeres magyar bajnoki címet szerzett. Ma emlékezünk Halhatatlan Legendánkra.

A Prima és Nemzetközi Fair-Play díjas (életmű) úszónő, mint korábbi bejegyzésünkben is említettük, úgy indult neki az olimpiai bajnoki címe felé, mint sokan… Példakép nyomán, hiszen 9 éves korában hallotta a rádióban, mikor Csík Ferenc olimpiai bajnok lett 100 méter gyorson, akkor ott a csillaghegyi strandon eldöntötte, hogy egyszer még Ő is olimpiai bajnok lesz.

Így emlékezett vissza az úszónő korábban a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának adott interjújában:

„Elhangzott a himnusz, nagyon nagy hatással volt rám. A strand tele volt, még a palik is megkönnyezték. Akkor határoztam el, hogy én olimpiai bajnok akarok lenni! Ha ő nem nyer akkor, talán én sem lettem volna olimpiai bajnok. Ő volt az ideálom.”

És milyen jó, hogy kitartott az ideálja mellett. Ez az álom, cél irányította a hétköznapjait, még akkor is, amikor az életben maradás számított csak – a háború poklában, az ostromlott Budapesten 1944-1945 telén. Sokszor mesélt arról, hogy az uszodából a származása miatt kitiltva (zsidó származása és az elfogadott diszkrimináló törvények miatt az uszodába nem mehetett 1940-től), majd a bombázások közepette is az álma vezérelte. Maga volt az akarat, a céltudatosság, az elszántság és a tántoríthatatlanság. Mindvégig. Annak ellenére is, hogy a háború alatt munkaszolgálatos lett, Vecsésen tankcsapdákat kellett ásnia, csontig sebes volt a lába, kutyaólban lakott novemberben, konzerves dobozból mosakodott és látszólag csak egyre távolodott az álmától. De Ő ekkor sem adta fel és minden körülményben bátran viselkedett, bátran döntött, hogy elérje az életcélját, ami mindig előtte lebegett.

Amikor terelték őket, felpattant egy villamosra, és nem vették észre, így szökött meg. A villamoson őt kiszúró férfinak annyit mondott, ha feljelenti, lelövik a nyilasok. A férfi nem szólt semmit, csak hogy vegye le a kabátjáról a sárga csillagot. Ha nem így tesz, lehet, hogy ő is a Bergen Belsen-i koncentrációs táborba kerül, ahogy sokan mások sorstársai közül, ebben az esetben nem írhatott volna sporttörténetet. De szerencsére nem így lett. Megsúgták neki, hogy a Benczúr utcába menjen, van ott egy védett ház, ahol nem eshet bántódása. Ott is edzett, lépcsőzött fel és le, taposva tartotta magát edzésben, persze mások, azt hitték, megtébolyodott, holott csak karban szerette volna tartani kondiját, így erősítette a lábait. Az olimpiai győzelem lebegett akkor is a szeme előtt.

Ahogy mestere, a munkaszolgálatból hazatérő Sárosi Imre is csak a győzelmet tartotta elfogadható eredménynek Székely kapcsán. Azt ugyan megjósolta a Mesti becenévre hallgató tréner, hogy olimpiai bajnok lesz, de Székely fanatizmusa még őt is meglepte. Később számtalan rekordot javított, köztük hat világcsúcsot. Ha szerepel az akkori olimpiai programban a vegyesúszás, akkor az egyik favorit lehetett volna, mert a 200 méteres mellúszást gyakorta pillangón teljesítette. A becenevét, a Pillangókisasszonyt is innen kapta. Akkor még a pillangó sem volt az olimpiai műsorban.

21 évesen már kijutott az 1948-as londoni olimpiára, akkor a holland van Vliet és az ausztrál Lyons különversenyébe nem volt esélye beleszólni, és Novák Éva mögött a negyedik helyen végzett 3:02,5-es eredménnyel.

A következő négy évben még elszántabban készült. 1950-ben elvették Magyarországtól az Európa-bajnoki rendezést – Bécs kapta meg a jogot –, az ugyanabban az időben rendezett hazai verseny eredményeivel négyszeres Eb-győztes lehetett volna. Eb-t így sohasem nyert, az olimpia viszont összejött neki.

Az olimpián az előfutamban Novák Éva egy másodperccel volt jobb nála, de az elődöntőben 2:54,0-val, olimpiai rekorddal az első helyen került a fináléba, akkor már Novák mögötte volt, a harmadik helyen pedig Killermann Klára került a legjobb nyolc közé. Székelynek arra is volt ideje és ereje, hogy megnyugtassa Killermannt.

Székely az olimpia idején már 87-szeres magyar bajnok volt, és mellette az orvosi egyetem éltanulója. A Gyógyszerészeti Kutató állást kínált neki, de ő hű maradt a MÁV-kórházhoz. A verseny után a „hogyan ment kérdésre” csak annyit felelt: szép volt.

„A döntő előtt, a döntőre való készülődés közben, hányszor dobolta a rémület az agyamban: mi lesz, ha nem sikerül ? A versenyen a pillanatnak is nagy szerepe van. Szerettem az ellenfelet, de csak mögöttem. Aztán elkövetkezett a 200 méteres hajrá pillanata. Minden sötét lett, a világon semmit nem láttam és nem is hallottam. Tenyérnyivé zsugorodott össze az egész uszoda. Egy tenyérnyi fal — olimpiai bajnokság. Egy tenyérnyi hely, amelyet el kell érni — elsőnek!
Amikor felhangzott a Himnusz, tudtam, hogy rendkívül szerencsés ember vagyok. A legnagyobb csodát éltem át abban a néhány percben a dobogón. A legnagyobbat, ami megtörténhet egy emberrel a földön. Ott teljesedett be gyermekkorom és fiatalságom legszebb álma. Csak kivételesen szerencsés emberekkel történik meg, hogy ilyen tökéletesen, ilyen kézzelfoghatóan váljék valósággá, amit megálmodtak.”

Amikor önmagának tette fel a kérdést, hogy megérte-e, arra így válaszolt:

„Az aranyérmekről nem beszélek. Azokért minden érdemes volt. De ha sose lett volna érem, még akkor is többet kaptam az úszástól, mint amit adtam. Bejártam a világot, rengeteget tanultam. Megtanultam, hogyan kell veszteni és hogyan lehet győzni. Saját bőrömön tanultam meg, hogy a kemény munka így vagy úgy mindig meghozza a maga eredményét. Az élet csak úgy igazi, ha az ember semmit sem kap ingyen, öröme csak akkor van, amiért meg kell küzdeni.”

1956-ban a melbourne-i olimpia felé tartva megviselte az utazás, a kislányáért Andreáért aggódott – férje, Gyarmati Dezső, a vízilabdacsapat kapitánya volt –, a pakisztáni átszállásnál haza akart jönni. 2:54,8-as ideje a második helyre volt elég, a német Ursula Hoppe (2:53,1) megelőzte. Ha csak egy másodperccel úszik gyengébben, mint Finnországban, kétszeres bajnok lehetett volna.
Lánya, Gyarmati Andrea edzője lett visszavonulása után, aki Európa-bajnoki címei mellett olimpián bronzérmes volt. Generációk kedvenc olvasmánya volt a “Sírni csak a győztesnek szabad” című könyv, ami 1981-ben jelent meg, melyben Székely éva papírra vetette emlékiratait. A bevezetőben szól a gyermekkori meleg otthonról, a szeretetről, majd megkísérli rekonstruálni, hogyan is jutott el az életét meghatározó vezérgondolathoz: olimpiát kell nyernie.

Forrás: index.hu, 📷 forrás 1. Facebook/Magyar Olimpiai Csapat, 2. nemzetisport.hu