EMLÉKEZÜNK HALHATATLAN LEGENDÁNKRA!
Akinek az életútja az akarat és a kitartás diadala volt – 3 olimpiai ezüst után 4-dik „próbálkozásra” lett olimpiai bajnok!
Ma 90 éve született egykori Halhatatlan Tagunk, Legendánk, POLYÁK IMRE (Kecskemét, 1932. április 16. – Budapest, 2010. november 15.) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, olimpiai bajnok (1964), 3x-os olimpiai ezüstérmes (1952, 1956, 1960), 3x-os világbajnok kötöttfogású birkózó.
16 évesen kezdett birkózni, tehetségét jól szimbolizálja, hogy már 1950-ben országos ifjúsági bajnok volt, majd egy év múlva már a felnőtt válogatott keret tagja, ahol a berlini főiskolai világbajnokságon egyből ezüstérmet szerzett. 1952-ben 20 évesen már ott volt a Helsinki olimpiára utazó csapatban, mely ötkarikás játékon megszerezte élete első olimpiai ezüstérmét pehelysúlyban. Ezt követően sorra nyerte a fényesebbnél fényesebb érmeket, mígnem az 1956-os Melbourne-i majd 1960-ban Rómában is mindkét olimpián „csak” ezüstöt akasztottak a pehelysúlyú 62 kilós kötöttfogású versenyző nyakába.
A közbenső világbajnokságokon szorgalmasan gyűjtögette az érmeket: 3 arany, 2 ezüst és 14 magyar bajnokság birtokában várta Tokiót 1964-ben. Változatlan akarattal és kitartással készült a 4-dik próbatételére is, ahol végül valóra vált a nagy álma: felállhatott a dobogó legfelső fokára. Az olimpiai döntőben döntetlent harcolt ki a szovjet Rurua ellen, ami elegendő volt az addigra már szinte „csak álomnak” tűnő olimpiai bajnoki címhez, a már annyira vágyott aranyéremhez. De megcsinálta!
Időzzünk el egy kicsit a pályafutását megkoronázó, 1964-es olimpiánál. Mit kellett változtatnia ahhoz, hogy végre megszerezhesse az olyannyira áhított aranyérmet? (jochapress.hu)
„Tokió előtt pontosan tudtam, hogy ez az utolsó, reális lehetőségem. Erre gondolva építettem fel a legaprólékosabban a követendő taktikámat, s ezeket az elveket kínos precizitással be is tartottam a szőnyegen. Levontam a korábbi ötkarikás szerepléseim legfőbb tanulságait és igyekeztem okulni is azokból. Az előző alkalmakkor nem mindig jól osztottam be az erőmet. Olyankor is birkóztam, amikor már előbb befejezhettem volna egy-egy mérkőzést. Ezért a japán fővárosban az eső másodpercektől lehetőleg a tusgyőzelmekre törekedtem. El is értem, hogy három, kétvállas győzelmem révén jó erőben állhattam szőnyegre a szovjet Rurua elleni, mindent eldöntő, utolsó ütközetre. Mondhatom, kegyetlen iramú mérkőzés volt, ahol Rurua mindent megtett a győzelemért. Annyira elfáradt, hogy az eredményhirdetés után úgy kellett letámogatni a szőnyegről. Olyannyira jól birkóztam, hogy a döntő utolsó percében már az oroszoknak is legalább a nyolcvan százaléka nekem drukkolt!”
– Polyák Imre
Polyák így beszélt a tokiói felkészüléséről:
„Három elpackázott olimpia után felrémlett: nincs több bennem az ezüstéremnél. Ügy határoztam, még egyszer megpróbálom és ha valaki akad, aki nálam alaposabban készül, akkor meghajlok előtte. Mindennap reggel hétkor szauna, utána 3000 méteres futás, egy óra birkózás bábuval, kötelezés, majd a munkahelyemen, a Belügyminisztériumban dolgoztam. Délután újra edzés. Gyakran még ezt is kevésnek éreztem, pluszként ismét köteleztem…
Olykor már elhomályosodott, a szemem, a szőnyeg is csuromvíz volt, de én csak az öt karikát láttam a falon. Nem egyszer Matura Miska bácsi zavart le azzal, hogy hagyd már abba, mert összeesel. A karácsony és a szilveszter kivételével minden napom így telt el. Utólag visszagondolva, az volt ebben a jó, hogy nem voltam semmiféle csábításnak kitéve, nem adódott idő kávézásra, konyakozásra, ücsörgésre a presszókban”
Sportkiválóságunk így nyilatkozott annak idején a Népsport az akaraterejéről, kitartásáról:
„Polyák Imre fiatal versenyző korától kezdve olimpiai bajnok akart lenni és a küzdőmódjára annyira jellemző szívóssággal küzdötte le ennek érdekében a hétköznapok nehézségeit is. A 12 év óta a szívében égő sebeket, az újabb kudarctól való félelmet, a sérüléseket, és nem utolsósorban a nagyon-nagyon kemény edzések fáradalmait. Egy pillanatra sem tévesztette el szem elöl a célt, ezért győzött!”
Polyák Imre, ahogy a sport óriásaihoz illik, a csúcson hagyta abba az 1964-es olimpia után 32 évesen. 1958-ban, az első hazai szavazáson ő lett az év sportolója (aztán 1962-ben újra), később a XX. század legjobb birkózójának választották.
Örökkön örökké Halhatatlan… 🖤
Forrás: wikipedia.hu, olimpia.hu, index.hu
📷 Fotó 1-2. ute1885.hu / nol.hu 3. jochpress.hu
