“Minden gyerek tanuljon meg úszni!” – Egerszegi Krisztina

FANTASZTIKUS HÍR: Egerszegi Krisztina, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének Tagja, az Úszó Nemzet Program nagykövete lett! Te is éppen azon gondolkozol, hogy ki és mi győzte meg “Egérkét”, hogy ezt elvállalja és miért szánta rá magát e feladatra?

“– Három éve kezdődött minden – kezdett bele a történetbe az 5x-ös olimpiai bajnok úszó, Egerszegi Krisztina. – Akkor született meg az Úszó Nemzet Program ötlete, s erről tájékoztatott Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, ahogyan utána is a folyamat minden pillanatáról. Sándor nagyon szerette volna, ha a program mellé állok, én viszont időt kértem. Maga az ötlet, a program nagyon tetszett, de voltak kételyeim, és szeretem, ha nem kell megjelennem.
– Ezt megtanultuk.
– Ezen továbbra sem akarok változtatni, nem az a típus vagyok, aki imádja, ha írnak róla.
– Azért arra kíváncsi vagyok, hogy ezt hogyan tudja majd tartani az Úszó Nemzet Program nagyköveteként, arcaként.
– Nagyon szívesen elmegyek a helyszínekre, az uszodákba, és ott szívesen el is mondom, miért találom jónak a programot, de másfajta szerepet nem vállalok, és ezt mondtam is, amikor idén januárban végül igent mondtam. – Egerszegi Krisztina

“…szülőként született meg bennem a döntés. Úgy vélem, minden olyan tudás, amely megszerezhető, a gyerekeink hasznára válik, hiszen többek lesznek vele és általa.
….Az Úszó Nemzet Programnak nem az a lényege, hogy abból, aki részt vesz benne, versenyúszó legyen, itt nem ez a cél – sokkal inkább az, hogy megismerkedjenek és megbarátkozzanak a gyerekek a vízzel, hogy ne féljenek tőle, hogy megszeressék.”

Köszönjük “KicsiLány”, hogy elvállaltad!

A nemzetisport.hu-n megjelent teljes cikket Egerszegi Krisztinával itt tudod elolvasni 👉  https://www.nemzetisport.hu/uszas/egerszegi-krisztina-minden-gyerek-tanuljon-meg-uszni-2849065

Forrás: nemzetisport.hu
📷 Fotó forrás: Tumbász Hédi