Örömhír: 77 uszoda üzemeltetésének biztosításával továbbműködhet a hazai vizes sportélet, így folytathatja útját az Úszó Nemzet Program! A szempontok között szerepelt, hogy 2023. már olimpiai kvalifikációs esztendő, s az élsportolóinknak biztosítani kell a zavartalan edzéseket, de ugyanilyen fontos volt az utánpótlás nevelés és az Úszó Nemzet Program is.

Olimpikonjaink látogatása a kaposvári uszodában:

Jó személyesen is látni, hogy továbbműködhet a hazai vizes sportélet!”

dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.

 

“Úszni tudunk, de kell valamiféle mentőöv, amit megkaptunk, így fennmaradunk a víz tetején.”

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke

 

Fantasztikus lehetőség a jövő generációjának, új esélyek a lehetséges, felnövekvő, kis úszó bajnokoknak, hogy az energia és gazdasági válság ellenére tovább folytatódhat az országos Úszó Nemzet Program (ÚNP), aminek a Nagykövete, Halhatatlan Tagunk, Egerszegi Krisztina, az ötszörös olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, kilencszeres Európa-bajnok magyar úszónőnek, aki egyike a modern olimpiák legsikeresebb magyar sportolóinak, minden idők legeredményesebb egyéni úszónője a VILÁGON!

 

Nagyszerű lehetőség ez a gyerekeknek, és igazi motiváció, mikor az uszoda közegében személyesen találkozhatnak úszó Legendáinkkal is, Halhatatlan Tagjainkkal, összesen “tíz olimpiai aranyéremmel“, így az ÚNP Nagykövettel, Egerszegi Krisztinával és Darnyi Tamással, a négyszeres olimpiai bajnok és négyszeres világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok úszónkkal, aki ezzel a mai napig a LEGEREDMÉNYESEBB magyar férfi úszó olimpikonunk.

 

A NemzetiSport.hu Egerszegi Krisztinát is megkérdezte a kaposvári látogatásról:

“…nagyon érdekel a program, fontos, hogy hogyan valósul meg a gyakorlatban – válaszolta az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina. – Az, hogy én a nevemet adjam valamihez, utána pedig ne kövessem figyelemmel… Nos, ez nem én vagyok: amihez a nevemet adom, azt csinálom is. Amiért hosszasan vacilláltam a felkérés kapcsán, az éppen az volt, hogy a nagyköveti szerepkör mennyire jár együtt a nyilvánossággal. A program tetszett, szerepelni viszont továbbra sem akartam…. Egyszer-kétszer előfordul, azokra ráveszem magam, ám szerencsére a mindennapokban kizárólag a programra, annak megvalósulására figyelhetek.”

Ezt követően “Egérke” összegezte azt is, hogyan látja a Program indulása óta eltelt több mint egy évet:

“A tesztprogram tavaly szeptemberben négy helyszínen kezdődött meg, ehhez csatlakozott februárban további tizenhat. Az elején találkoztunk problémákkal, ám szerencsére ezek nem voltak eget verően nagyok, és sokkal több volt a pozitívum. Ugyanakkor ebbe a programba mindenkinek bele kell tanulnia – annak az oktatónak is, aki korábban már foglalkozott úszásoktatással, hiszen csak akkor lesz egységes a rendszer az egész országban, ha mindenki a program szerint oktat.”

“Először is mindenhol csillogó szemű kisgyerekeket látok. Persze elő-előfordul, hogy elpityeredik az egyik kicsi, ám olyan jó oktatók vannak a programban, hogy előbb-utóbb abbamarad a sírás is…. számomra fontos, hogy olyan gyerekek jutnak el az uszodába, barátkoznak meg a vízzel, tanulnak meg úszni, akik ezt amúgy nem tehetnék meg.”

“Minden egyes látogatásom után megírom, mit gondolok, mit tapasztaltam az adott uszodában. És persze beszélgetek sokat az oktatókkal, szívesen veszem, ha elmondják ők is az észrevételeiket. Rajtuk nagyon sok múlik, hiszen általuk-mellettük kerülnek a gyerekek először kapcsolatba a vízzel.”

A sportért felelős államtitkár, dr. Schmidt Ádám kaposvári uszoda látogatásáról, ahol olimpiai bajnokainkkal együtt vehették szemügyre a kis jövő “úszó bajnokait” és a Program szakmai fejlődését, képek és egy kis videó összeállítás is készült, amit dr. Schmidt Ádám a hivatalos Facebook oldalán meg is osztott. Nézd meg most te is: https://www.facebook.com/drschmidtadam/videos/601987745030600

dr. Schmidt Ádám korábbi bejegyzését idézve:

“A jelen kiválóságai mellett a jövő reménységei miatt is lépnünk kellett. Hamarosan pedig újabb üzemeltetéssel kapcsolatos egyeztetések kezdődnek a jövő év első felét illetően. Így ma Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, valamint Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás társaságában csupa mosolygós arc fogadott bennünket a kaposvári uszodában. Köszönjük Szita Károly polgármester úrnak a vendéglátást!”

 

Mi pedig köszönjük a képeket, a videót és hogy folytatódhat az Úszó Nemzet Program országszerte, esélyt adva így az a gyerekeknek és a magyar úszó sportnak!

Forrás & fotók: dr. Schmidt Ádám hivatalos Facebook oldala https://www.facebook.com/drschmidtadam/

További média megjelenések e témában:

https://www.nemzetisport.hu/uszas/uszas-a-nevemet-adtam-csinalom-is-egerszegi-krisztina-2924445

https://www.sonline.hu/helyi-sport/2022/11/kaposvaron-vesz-reszt-a-legtobb-gyerek-a-programban