Meglepetésvendég bukkant fel a tusnádfürdői Buzánszky Jenő (Halhatatlan Legendánkról elnevezett) Sportteraszon: noha nem volt benne az előzetes programban, Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó is kiült a vizes sportágakról szóló beszélgetésre a pódiumra, holott 1992 óta nem szerepelt közönség előtt, így médiatörténeti esemény szemtanúi lehettek a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevői, akik benéztek a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös sátrába, ahol a vizes sportágakról beszélgettek a vízilabda- és úszósport prominens szereplői.

A beszélgető társak között ott volt  Darnyi Tamás is, a budapesti vb-nek volt az arca.

„Jött a felkérés, és nagy megtiszteltetés volt Egerszegi Krisztinával közösen promotálni az eseményt, nagyon örültem a felkérésnek”

– adott magyarázatot a szerepvállalására Darnyi Tamás.

Fontos téma volt az Úszó Nemzet Program (ÚNP) is, amelyről Darnyi Tamás azt mondta:

„Ha mindenki megtanul úszni a program által, már nyert helyzetünk van. Az ország nagy részében még nincs megoldva, hogy óvodásoknak, kisiskolásoknak rendszeres heti úszási lehetőségük legyen. Ennek elérése a cél, és általa sokkal többen válhatnak versenysportolókká, más vizes sportágakban is.” Wladár Sándor ehhez hozzátette: „Orbán Viktor miniszterelnök úr azt mondta, ez a legjobb nemzeti sportági program, amit olvasott, úgyhogy kihúztuk magunkat. Célunk, hogy olyan akkreditált oktatóink legyenek, akik a legmagasabb szinten tudják ezt a szakmát űzni. Szeptemberre tizenhét ezer gyerekünk lesz, húsz uszodában kétszázötven oktatónak adunk hosszú távú munkát normális, jó fizetéssel. Magyarországon ma pillanatnyilag százhuszonhat uszoda alkalmas gyerekek tanítására. A legnagyobb sikerem pedig az, hogy Egerszegi Krisztina elvállalta, hogy a program nagykövete legyen.”

Az egyébként is vidám hangulatban zajló tusnádfürdői fesztivál Darnyi Tamás humoros mondataival zárult a Buzánszky Jenő Sportteraszon, amikor arról kérdezték, látott-e medvét Tusványoson?

„Mutattak nekünk az út szélén egy medvének látszó állatot, de még nem tudtuk eldönteni, hogy medve volt-e vagy kutya. De nem vártuk meg, hogy kiderüljön…”

Forrás & fotó: nemzetisport.hu

Média megjelenés, teljes cikk:

https://www.nemzetisport.hu/uszas/tusvanyos-2022-harminc-ev-utan-ujra-kozonseg-elott-beszelt-darnyi-tamas-2904671