Gyászolunk, emlékezünk! Nyugodj békében Ági néni!
Szomorúan és mély fájdalommal indul egyesületünk 2025-ös éve, hiszen Keleti Ágnes, Halhatatlan Tagunk Nyolc nappal 104. születésnapja előtt, csütörtök hajnalban elhunyt. Egy héttel a születésnapja előtt búcsúzunk a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok, háromszoros olimpiai ezüst-, kétszeres bronzérmes torna legendától. A magyar tornasport legeredményesebb versenyzőjétől, a világ eddigi legidősebb ötkarikás aranyérmesétől.
Keleti Ágnes 1921. január 9-én született Budapesten, Klein Ágnes néven. Sportpályafutását 1937-ben a zsidó származású sportolókat tömörítő Vívó és Atlétikai Clubban kezdte, majd a Nemzeti Torna Egylet versenyzője volt. Tizennyolc évesen mutatkozott be a válogatottban. 1940-ben nyerte első magyar bajnoki érmét. 1941 júniusától a faji törvények miatt nem is sportolhatott, a válogatottságtól már korábban eltiltották. Az üldöztetést Szalkszentmártonban, álnéven, hamis papírokkal vészelte át. 1946-ban kezdett újra versenyszerűen sportolni, előbb a Postás SE-nek, majd a Testnevelési Főiskola a korszakban többször is nevet váltó csapatának, végül a melbourne-i olimpiáig a Bp. Dózsának a tagja volt.
Már az 1948. évi nyári olimpiai játékokon a válogatott csapat tagja volt, de egy szalagszakadás miatt nem vehetett részt a versenyen. 1949-ben négy aranyérmet szerzett a főiskolai világbajnokságon. 1952-ben, Helsinkiben a talaj (műszabadgyakorlat) olimpiai bajnoka lett, s egy ezüst- és két bronzérmet is nyert. 1954-ben felemás korláton világbajnok lett. Élete legnagyobb sikerét négy évvel később 1956-ban Melbourbe-ben szerezte, ahol három szeren (talaj, gerenda, felemás korlát) és a kéziszercsapattal nyert olimpiát.
1956-os olimpiai bajnok gyakorlatot itt tekintheti meg (youtube).
Közvetlenül az 1956-os olimpia után nem tért haza, Ausztráliában, majd 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol főiskolai tanár és edző volt. Második hazájában a tornasport megteremtőjeként a legmagasabb állami kitüntetést is kiérdemelte. 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, 1959-től 1960-ig az olasz tornászválogatott edzője volt. 1983-tól 1988-ig izraeli kluboknál edzősködött. 1957-től 1980-ig az izraeli testnevelési főiskola tanára volt, nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett.
1990 óta egyre több időt töltött szülőhazájában, utolsó éveiben lényegében már Magyarországon élt. 2004-ben a cím megalapításakor bekerült a Nemzet Sportolói közé. 2021 januárjában róla nevezték el az UTE tornacsarnokát.
Élete utolsó éveit Budapesten töltötte. Századik születésnapján, a Magyar Sportújságírók Szövetségének szervezésében, virtuálisan a világ sportéletének kiválóságai, valamint Magyarország és Izrael kormányfője is köszöntötték. Keleti Ágnest, aki 2023. szeptember 7. óta volt a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka, 2021-ben Életműdíjjal tüntette ki az MSÚSZ.
A mai napon bejegyzést tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán Orbán Viktor miniszterelnök is, amelyben ő is megemlékezik a 103 éves korában meghalt Keleti Ágnesről. A bejegyzésben Orbán Viktor azt írja, hogy
“103 éves korában meghalt Keleti Ágnes, ötszörös olimpiai aranyérmes tornász, a Nemzet Sportolója, a világ valaha élt legidősebb olimpiai bajnoka. Nyugodjék békében! Köszönünk mindent! Isten Önnel!“
Örökkön örökké Halhatatlan…
Forrás & 📷 Magyar Sportújságírók Szövetsége hivatalos Facebook oldal
Média megjelenések:
https://www.origo.hu/itthon/2025/01/orban-viktor-keleti-agnes-gyaszhir
https://olimpia.hu/hirek/elhunyt-keleti-agnes-a-vilag-legidosebb-olimpiai-bajnoka
https://index.hu/sport/2025/01/02/keleti-agnes-meghalt-nemzet-sportoloja-torna-olimpiai-bajnok/
https://magyarnemzet.hu/sport/2025/01/elhunyt-keleti-agnes-a-nemzet-sportoloja
Olympics hivatalos angol nyelvű videója Keleti Ágnesről:
https://www.facebook.com/reel/8333017103467030