Ezúton szeretnénk felköszönteni és nagyon boldog születésnapot kívánni POLGÁR JUDITNAK, a Szent István-renddel kitüntetett, Prima Primissima díjas, 8x-os sakkolimpikon, 7x-es Sakk Oscar-díjas, MINDEN IDŐK LEGJOBB női sakkozója, nemzetközi nagymesternek, akit az évszázad sakkozónőjének választották!

Mikor Polgár Judit megszületett, azonnal egy pedagógiai kutatás kellős közepében találta magát. Már akkor eldőlt: sakkozó lesz. Nővére, Zsuzsa évek óta sikeresen versenyzett. Szülei, pedagógiai tapasztalatokra támaszkodva úgy döntöttek, a lányaik pályáján keresztül bebizonyítják, hogy kis korban kezdett, koncentrált neveléssel bármelyik egészséges gyerekből lehet sikeres embert neveli.

Életrajza évtizedeken át gyakorlatilag a sakk területén elért eredményeiből állt. 9 éves korában nyerte meg első nemzetközi versenyét, 12 évesen és 14 évesen korosztályos világbajnok lett a fiúk között. 12 éves volt, amikor nővéreivel, Zsuzsával és Zsófival valamint Mádl Ildikóval, a magyar sakktörténelem során első ízben, női olimpiai bajnokságot nyertek. Ezt az eredményt 1990-ben ismét elérték. A második olimpiai győzelme óta férfi versenyeken indult. 13 éves volt, amikor először teljesítette a férfi nemzetközi nagymesteri normát, 15 évesen pedig minden idők legfiatalabb férfi nemzetközi nagymestere lett.

8x a férficsapatban is képviselte Magyarországot Sakkolimpián, 2002-ben és 2014-ben ezüstérmet is nyertek. Nemzetközi versenyeken, páros mérkőzésen, világválogatottként, illetve rapidversenyeken több volt világbajnokot is legyőzött, köztük Szpasszkijt, Karpovot, Kaszparovot, Topalovot, Anandot, Carlsent…

1989 óta megszakítás nélkül vezette a női világranglistát. 2005-ben a férfi ranglista 8. helyezettje volt, 2011-ben pedig férfi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. 2015 nyarától a Magyar Sakkszövetség elnöksége egyhangú szavazással kinevezte a magyar férfi sakkválogatott szövetségi kapitányának.

Miután 25 évig vezette a világranglistát, bejelentette, hogy visszavonul a versenyszerű sakkozástól és figyelmét a sportág nemzetközi népszerűsítésére, az alapítványa (Polgár Judit Sakk Alapítvány) gondozására, az oktatási programom fejlesztésére, és mindenekelőtt a családjára szeretné összpontosítani.

És miben hisz manapság Polgár Judit?

„Elkötelezetten hiszek a férfi és a női egyenrangúságban, meggyőződésem, hogy életutamon keresztül fiatal lányok vehetnek példát kitartásról és a sikerért való megdolgozásról, és arról, hogy sohase adják fel álmaikat. Ennek a célnak érdekében vállaltam el az ENSZ felkérését, hogy első európai tagként legyek a UNWOMEN Planet 5050 Champion tagja és képviseljem a női egyenrangúságot a nemzetközi társadalmi életben”

– Polgár Judit

Köszönjük Neked az élményt, a csodás eredményeket és az Alapítványod munkáját, amit a közoktatásért tesztek!

Ma, július 23-án ünnepeljük Polgár Juditot, Halhatatlan Tagunkat. Isten éltesse sokáig! Kívánunk Neki sok egészséget és nagyon sok boldog születésnapot!

Forrás & fotó: polgarjudit.hu Polgár Judit hivatalos facebook oldala