Ma ünnepli 57. születésnapját KŐBÁN RITA, a Prima díjas, Magyar Örökség díjas, 2x-es olimpiai bajnok, 9x-es világbajnok, 3x-os Európa-bajnok és 30x-os magyar bajnok kajakozónő!

1977-ben az FTC-ben kezdett kajakozni, nevelőedzője Kluka József volt. 1981-ben már IBV-t nyert, 1983-ban az újabb két IBV-győzelme mellé egyes hajóban ifjúsági Eb-aranyat is nyert, immár csepeli színekben, Spang Ottó irányításával.

Felnőtt világbajnokságon 1985-ben Mechelenben indul először, és bemutatkozás gyanánt női párosban – Rakusz Évával – ezüst-, a női négyes tagjaként pedig bronzérmet nyert. Első világbajnoki győzelmét 1986-ban ugyancsak a női négyes tagjaként szerezte Montrealban. Ebben az egységben még négy világbajnokságon lett ezüstérmes: 1987-ben, 1990-ben, 1991-ben és 1994-ben, míg kétszer – 1993-ban és 1995-ben – újból a bronzérmet szerezte meg.

Többször indult világbajnokságokon kajak egyesben is, ám ebben a hajóban sokáig nem kísérte szerencse a szereplését. 1991-ben a párizsi világbajnokságon tört meg a jég, ahol kis különbséggel szorult a második helyre. 1993-ban ismét második 5000 méteren, de utána diadalmas sorozata következett. 1994-ben, Mexikóvárosban öt számban is indulhatott, mind az öt számban dobogós lett, a legrövidebb távon, 200 méteren egyesben, párosban és négyesben is világbajnoki aranyat nyert, 500 méteren, egyes hajóban pedig másodikként zárt. Ötödik és hatodik világbajnoki győzelmét egyaránt 1995-ben Duisburgban aratta egyes hajóban 200 és 500 méteren, edzését ebben az időben már Fábiánné Rozsnyói Katalin vezetésével végezte, de csak 1998-ban igazolt az Újpestbe. Pályafutását 9 világbajnoki és 3 Eb-aranyéremmel zárta.

Összesen 6 ötkarikás medália tulajdonosa.

Első ötkarikás szereplése egy ezüstérmet hozott: 1988-ban Szöulban K–4 500 méteren lett második, egyesben negyedikként zárt. Olimpián kétszer diadalmaskodott: 1992-ben a négyes tagjaként, 1996-ban Atlantában egyes hajóban. Teljes az olimpiai éremkollekciója, hiszen Barcelonában egyesben második, párosban harmadik lett. A négyesben ezüstérmet hozó sydneyi játékok megnyitóünnepségén ő vitte a magyar zászlót.

12 alkalommal nyert – a legrövidebb távtól a leghosszabbig egyesben, párosban és négyesben is – országos bajnokságot.

„Büszke vagyok arra, hogy van, amit már nem tudnak utánam csinálni. Először lettem magyarként a kajak-kenuban női ifjúsági világbajnok, egyéni világbajnok, benne voltam az első felnőtt-világbajnok csapatban és az első olimpiai bajnok csapatban is. Megnyertem az első magyar olimpiai aranyérmet női kajak egyesben, az első női vébécímet 200 méteren, és én lehettem az első magyar kajakos, aki két olimpián is a csúcsra jutott”

– emelte ki pályafutása sikerei közül a „leg”-eket a klasszis kajakos.

Forrás: kajakkenusport.hu