BÜSZKESÉG! Lehet, hogy szombattól egy Halhatatlan Tagunk lesz az új MOB elnök?!

Szívmelengető hírként jelenthetjük és hatalmas büszkeséggel tölt el minket, hogy egyik Halhatatlan Sportnagyságunk, GYULAY ZSOLT, a 2x-es olimpiai, 6x-os világbajnok, 36x-os magyar bajnok kajakozó, sportvezető holnap indul a MOB elnökségi választáson!

Az egész HMSE nevében mondhatjuk, hogy drukkolunk Neked Gyulay Zsolt, és bízunk benne, hogy februártól a Halhatatlanok közül kerül ki az új MOB elnök, aki akár már a helyszínen szurkolhat Pekingben a téli olimpikonjainknak, köztük a több számban is éremeséllyel jégre lépő rövid pályás gyorskorcsolyázóinknak!

Előzmény:

A 2017. május 2-án megválasztott, pozíciójában 2020 júniusában megerősített eddigi elnök, Kulcsár Krisztián a december 30-i közgyűlésen a maga által kezdeményezett bizalmi szavazáson nem kapta meg a támogatói többséget, ezután január 31-i hatállyal lemondott. (Mint ismert, a jelenlegi helyzetet – többek között – azzal idézte elő a korábbi vezetőség, élén Kulcsár Krisztián elnökkel, hogy drasztikusan csökkentette a MOB tagságának létszámát, így a közgyűléséből kikerültek a magyar sportélet meghatározó szereplői, korábbi olimpiai bajnokok, valamint fontos sportszervezetek képviselői.) A MOB elnöksége ezt követően a január 12-i, munkaterv szerinti idei első ülésén január 29-re hívta össze az elnökválasztó közgyűlést. A január 19-ei, közlemény emlékeztet rá, hogy elnöknek a testület rendes tagjai jelentkezhettek. A tagság jelenleg 57 fős. Az alapszabály értelmében a pályázatoknak a közgyűlést megelőző tizedik napig kellett beérkezniük a MOB irodájába a főtitkárnak címezve, a határidő ebben az esetben január 19. szerda, 16 óra volt.

A tisztségre az 57 éves, kétszeres olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsolt, Halhatatlan Tagunk, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója – a Magyar Kajak-Kenu Szövetség delegáltja – jelentkezett, aki 33 éve a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, korábban volt alelnök és elnökségi tag is. Megválasztása esetén célja, hogy a MOB tekintélyét visszaállítsa, hogy a 127 éves szervezet újra a sport parlamentje legyen. Rövid távon fontos neki, hogy a jövő héten kezdődő pekingi téli olimpián a magyar sportolók minden támogatást megkapjanak a zökkenőmentes szereplés érdekében, hosszabb távon pedig a 2024-es párizsi olimpiáig elérni a 200 magyar kvótát, 2030-ig pedig a 200. magyar aranyérmet (jelenleg 183-nál tartunk).

„A MOB-nak az olimpizmust, a sportot kell képviselnie, hallatnia a hangját, visszaszereznie bizonyos jogosítványokat és visszaállítania a szervezet tekintélyét, ha azt akarjuk, hogy újra a sport parlamentje legyen. A MOB százhuszonhét évvel ezelőtt azért alakult, hogy a szakmát képviselje, mindig is úttörője volt az innovatív megoldásoknak, és ez a jövőben is fontos lenne – ez azonban csak úgy megy, ha a sportolók, a szövetségek, az egyesületek és a szakosztályok egyfelé húznak”

– nyilatkozta a nemzetisport.hu-nak korábban Gyulay Zsolt.

Továbbá a tisztségre a szintén többszörös olimpikon vitorlázó, a 46 esztendős Hajdu Balázs ügyvéd – a Magyar Vitorlásszövetség delegáltja – jelentkezett.

A választás titkos szavazással történik. Megválasztottnak az a jelölt tekinthető, aki a közgyűlésen jelenlévő MOB-tagok több mint felének „igen” szavazatát megszerzi. Az elnöki mandátum 2022. február 1-jétől a 2024-es tisztújító közgyűlés napjáig tart.

A MOB új elnöke február elsejétől láthatja el a feladatát.

Schmitt Pál (szintén Halhatatlan Tagunk, korábbi MOB-elnök) a nemzetisport.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy szerinte ahhoz, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság újra aktív és jól működő szervezet legyen, vissza kell állítani a tagság becsületét. Az új elnöknek elsőnek kell lennie az egyenlők között, jó kapcsolatot ápolnia a sportolókkal, edzőkkel, szakosztályokkal, egyesületekkel, szövetségekkel és önkormányzatokkal. A korábbi MOB-elnök úgy érzi, a vezetői tapasztalat és az olimpiai bajnoki cím Gyulay Zsolt mellett szól.

„Ha valaki, ő tudja, hogy jó edző, jó szakosztály, jó egyesület, jó szövetség nélkül nincs sportoló, úgyhogy biztos vagyok benne, mindenkivel jó kapcsolatot ápolna. Ráadásul, ha jól tudom, társadalmi munkában lenne elnök, amit jó néven vesznek az emberek.”

– Schmitt Pál nyilatkozta Gyulay Zsoltról.

Arra a kérdésre, hogyan lehet jól kezelni a nagyon sokszínű tagságot?
Schmitt Pál válasza:

„Csakis alázattal. Ahogy a latin mondja, primus inter pares – vagyis első az egyenlők között, ez az elnök szerepe a MOB-ban, és fontos, hogy a tagok is így érezzék. Nem lehet mindenkinek igazat adni, de mindenkivel meg kell találni a közös hangot. Ez pedig már a vezetés tudománya. A jelen problémáinak megoldása mellett fontos az is, hogy gondozzuk az olimpiai eszmét, dicsőséges olimpiai múltunkat – az utóbbi két elnöknek véleményem szerint ez nem volt fontos, pedig ez adja az olimpizmus lényegét.”

 

Visszaállítható a MOB tekintélye?

„Mindent egybevetve így is büszkék lehetünk, hogy 127 éve működik a hazai olimpiai bizottság, hogy nem volt olyan – a részvételünkkel zajló – ötkarikás játékok, hogy ne játszották volna el a magyar himnuszt. Ezért is fontos, hogy minden egyes MOB-tag büszke legyen a megbízatására, hogy ez a nagy múltú szervezet újra a sport parlamentje legyen.”

Teljes cikkért kattints 👉 https://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/csakis-alazattal-lehet-jol-vezetni-a-mob-ot-schmitt-pal-2872935

A NemzetiSport.hu mai cikkében legnagyobb örömünkre azt olvashattuk, hogy nem csak, hogy indul Gyulay Zsolt az elnökválasztáson, de esélyesnek is tartják a MOB elnöki posztra!

„Az elmúlt napokban a magyar sportélet fontos szereplői közül többen a nyilvánosság előtt is vállalták véleményüket, előzetesen Gyulay Zsolt mellett tette le a voksát Schmitt Pál, a MOB korábbi elnöke, volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a MOB két alelnöke, Deutsch Tamás és Schmidt Gábor, Kovács Antal, a MOB elnökségének tagja és Kemény Dénes, aki a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként három olimpiai bajnoki címet nyert, s aki éppen a vitatott létszámcsökkentés miatt jelenleg nem tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak.”

NemzetiSport.hu

Sportkiválóságunk, a kétszeres ötkarikás bajnok kajakozó kijelentette: eddig sem volt, ezután sem lesz megélhetési sportvezető. Megválasztása esetén Gyulay nagyobb szakmai kontrollt ígér a sportszakmai kérdésekben, nyitna a MOB-ban a nők felé, és tenne az ellen, hogy a szervezetet ne csak afféle utazási irodaként emlegessék.

Teljes cikkért kattints 👉 https://www.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/mob-gyulay-zsolt-az-eselyes-az-elnokvalasztason-2873175

Hajrá Gyuzso, hajrá magyarok!

Forrás: nemzetisport.hu 📸 fotó: @szabogabriella_kayak instagram