NSO „Fiatalok a küzdőtéren” – Nagy Tímea, a ️Prima díjas, Csík Ferenc-díjas, 2x-es olimpiai bajnok (2000, 2004), ️6x-os világbajnok, ️Európa-bajnok párbajtőrvívó, a Halhatatlan Magyar Sportolók elnöke, a Magyar Vívó Szövetség alelnöke, a Barnahus és a Jónak lenni jó Jószolgálati Nagykövete “az újságosnál kezdte keddenként a napját”.
Nagy Tímea a párbajtőrt és a tőrt is forgatta fiatalkorában – a döntés, hogy az előbbi mellett teszi le a garast, csak később született meg, így aztán a korosztályos bajnokságokon bizony a kis „Titi” mindkét fegyvernemben odaért a legjobbak közé. Hosszú sorokon keresztül írhatnánk az életéről, sportpályafutásáról, mégis inkább az Ő szavaival élve (röviden, lényegre törően) a legfontosabb „mérföldköveket” idéznénk fel:
„Dundi kislány volt, majdnem megbukott testnevelésből.”  Tízéves korában kezdett vívni, 8 évvel később már a felnőtt válogatott keret tagja volt. 1996-ban az atlantai olimpián 5. helyezett lett, ami számára oly nagy kudarc volt, hogy abba akarta hagyni a vívást (de milyen jó, hogy nem tette!). Felállt és folytatta, aztán 4 év múlva megnyerte a Sydney olimpiát.  Sőt, újabb 4 évvel később a következőt is. Előtte, közötte, utána pedig gyerekeket szült. Nem volt példaképe és Ő sem akart az lenni… végül mégis az lett!
Mikor jöttek ez első sikerek “Titi” bekerült a Nemzeti Sport „Fiatalok a küzdőtéren” címet viselő mellékletébe is.
De jó is most erre kicsit visszaemlékezni! Köszönjük Nemzeti Sport!

„Jó ideig az volt életem egyik legfontosabb célja, hogy szerepeljek a sportnapilapban, így amikor elkezdtem versenyezni, és bejutottam a legjobb nyolc közé, a keddeket az újságosnál kezdtem, mindig én voltam az első, alig vártam, hogy kinyisson. Büszke voltam rá, hogy ott a nevem a Népsportban – emlékezett a nyolcvanas évekre a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó. – Tényleg, Fiatalok a küzdőtéren volt a neve annak a mellékletnek, ott mindig megjelent, hogy hányadik helyen végeztem a hétvégi versenyen. Tudtam persze, hogy benne leszek a lapban, mégis minden egyes alkalommal elöntött a boldogság, amikor megláttam a nevemet.”

Nagy Tímea elárulta azt is, hogy az édesanyja külön kis emlékkönyvet varázsolt a lányáról megjelent újságcikkekből – ma már bánja, hogy a gyűjtemény nem teljes körű…

A kezdeti alkalmak után persze jöttek a nagyobb terjedelmű cikkek is Nagy Tímeáról, ekkor már nem volt elég „csak” vívnia, kénytelen volt megszólalni is.

„Már jó ideje nem okoz ez gondot, mondom folyékonyan, de az elején bizony nehéz volt összefüggően, szépen nyilatkozni – ismerte el Nagy Tímea. – Már nem tudom, hol nyertük meg az első csapataranyat, de akkor ott le kellett ülni, és hosszabban beszélni. A hosszú hajam össze volt fogva, borzalmasan néztem ki, így próbáltam értelmeseket mondani. Hát, nem sikerült… Bár édesanyám utána azt mondta, én voltam a legjobb még így is, de én tudtam, hogy kamuzik – ennek ellenére jólestek a szavai, hiszen dicsért, mint mindig, mint bármikor máskor.”

Idővel szerencsére hamar kialakult, hogy ne okozzon neki gondot elmondani gondolatait, kiállni a nézeteiért, lelkesíteni a fiatalokat és népszerűsíteni a sportot, sőt… Ő az örök optimista, jókedv, lelkesítő. Az őszinte, szókimondó, sziporkázó. Aki soha nem ismer lehetetlent. Aki mindig megragadja a dolgok igazi LÉNYEGÉT és fantasztikus módon, hitelesen képviseli a sport szeretetét, a sport fontosságát és mindazt a szellemiséget, eszmét, ami a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének az igazi küldetése, a legfontosabb mozgatórugója.

Nagy Tímea a munkája mellett komoly szerepet vállal a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének „éllovasaként”, a magyar sport népszerűsítésében. Folyamatosan azon agyal, hogyan lehetne még jobban biztatni, lelkesíteni, elérni és motiválni a mai fiatalokat, hogy mozogjanak, sportoljanak rendszeresen és küzdjenek, merjenek nagyot álmodni… tűzzenek ki célokat és az álmuk megvalósításáért tegyenek meg mindent, amit csak tudnak. És mindezt miért? Hogy Ők is átélhessék azt a „csodát”, amit Olimpikonjaink, Halhatatlan Tagjaink átélhettek sportpályafutásuk alatt.

Egyik kedvenc mondatunk Tőle az utánpótlás sportolókról, amit saját hivatalos facebook oldalán, a Nagy Tímea – vívó hivatalos oldalán írt ki:

“Ráléptek arra az útra ami, boldogságot, szenvedést, örömöt, gyötrelmet jelent. Nem biztos, hogy Olimpia aranyérem lesz a jutalom. Ennél sokkal többet fognak KAPNI A SPORTTÓL, de Ők ezt még nem tudják! “

Ebben minden benne van, miért is érdemes sportolni!

A Nemzeti Sport cikkért, illetve a régi újságcikkek képeiért kattints 👉 https://m.nemzetisport.hu/egyeb_egyeni/vivas-nagy-timea-az-ujsagosnal-kezdte-keddenkent-a-napjat-2865833
 
📸 forrás: nemzetisport.hu