Ezúton szeretnénk felköszönteni és nagyon boldog születésnapot kívánni VASKUTI ISTVÁNNAK, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, olimpiai bajnok, ️tízszeres világbajnok, ️háromszoros világbajnoki bronzérmes, ️Nemzetközi fair play-díjas, tizenhatszoros magyar bajnok kenusnak, mesteredzőnek, aki december 4-én 70 esztendős.
Vaskuti István 1955. december 4-én született Debrecenben. A Budapesti Építők, majd a Budapesti Honvéd SE versenyzője volt. 1976 és 1988 között tagja volt a magyar válogatottnak. Moszkvában, C2 500 méteren Foltán Lászlóval nyert olimpiát, Los Angeles-be, ahol szintén esélyes lett volna, nem utazhatott.
A szöuli olimpián hatodik lett, a fogadalomtételen ő mondta elő a szöveget, a megnyitón ő vitte a magyar zászlót. Tízszer nyert világbajnokságot, háromszor bronzérmes lett. Foltán mellett Buday Tamással és Sarusi Kis Jánossal aratta sikereit. Vaskuti István a szöuli olimpia után a Honvéd edzője lett. 1986-ban a TF-en szakedzőként diplomázott. Egyik legnagyobb szakmai sikereként Szabó Attila és Pálizs Attila 1991-ben, Párizsban 500 méteren világbajnok lett. Versenyzője volt még a szintén világbajnok Hoffmann Ervin és Boldizsár Gáspár; edzette a később olimpiai bajnok Pulai Imrét és Novák Ferencet is. 1994-ben mesteredzői címet kapott. Edzőként Barcelonában és Atlantában a magyar olimpiai kenuválogatott vezetőjeként vett részt; a pekingi olimpia kajak-kenu versenyeinek technikai ellenőre.
Sportdiplomataként 2008-tól és 2010-től a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) első alelnöke volt, az ICF Technikai Bizottságának elnökeként sokat tett a kajak-kenu világversenyek időbeosztásának megreformálásában, de irányította a síkvízi bizottságot is; 2003-ban beválasztották az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségébe. A hazai szövetséget elnökségi tagként, szakmai vezetőként és a szakmai bizottság elnökeként is segítette. Korábban a Sportsegély Alapítvány Kuratóriumának és a Nemzeti Sportszövetség elnökségének tagja. 1988-ban tagja lett a MOB közgyűlésének, elnökségének. A MOB bizottságaiban ma is aktív, kezdetben vezette a sportolói bizottságot, később a sportszakmait; ma a Mező Ferenc Sportbizottság tagja. Tagja – és korábban alelnöke – a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének, 2023-től a Nemzet Sportolója, elismerései közt Nemzetközi Fair Play-díjas (1986), MOB Olimpiai aranygyűrűs (1995), Papp László Budapest-sportdíjas (2017) és MOB-érdemérmes (2022).
December 4-én ünnepeljük Vaskuti István 70. születésnapját, Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének Tagját, Isten éltesse sokáig! Kívánunk Neki sok egészséget és nagyon sok boldog születésnapot!
Forrás: olimpia.hu
📷 nemzetisport.hu
Média megjelenések:
https://olimpia.hu/hirek/70-eves-vaskuti-istvan-a-nemzet-sportoloja

