130 éve alakult a Magyar Olimpiai Bizottság, mely alkalomból új interjú sorozatot indítottak. Ebben a különleges sorozatban olimpiai bajnokok mesélik el életük legemlékezetesebb napját: azt a pillanatot, amikor olimpiai aranyérmük örökre megváltoztatta a sorsukat.

A következő rész főszereplője Nagy Tímea, „Halhatatlan” Tagunk, a ️Prima díjas, ️Csík Ferenc-díjas, ️kétszeres olimpiai bajnok, ️hatszoros világbajnok, ️Európa-bajnok párbajtőrvívó, aki először 2000-ben, Sydney-ben állhatott a dobogó legfelső fokára női párbajtőr egyéniben, majd négy évvel később Athénban megismételte a bravúrt, így megszerezve Magyarország 142. és 150. arany érmét.

A beszélgetésben őszintén mesél arról, hogy az olimpiai bajnoki címig vezető út nagyon nehéz volt, az atlantai olimpia volt maga a pokol, míg Sydney a mennyország. Mesél arról is, milyen fontos szerepe volt edzőjének, Udvarhelyi Gábornak, aki segített az összpontosításban.

Sydney olimpia után még azt hitte, hogy „csak” a család örül majd az aranynak, de mikor hazaérkezett, érezte, hogy ennél sokkal többről van szó, hiszen több millió magyar örült együtt a sikernek. Mikor Athénban nyert, már tudta, hogy nem csak Ő, de egész Magyarország áll fel a dobogó legfelső fokára. Athén egy nagyon különleges élmény volt, mert úgy érezte igazán jó napot fogott ki, minden egyben volt, nagyon jól ment neki a vívás.

Ezután beszél a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületéről, melynek Nagy Tímea az elnöke, az egyesület küldetéséről, hogy járják az országot, mesélnek a sikerekről, a kudarcokról, honnan hová jutottak el, az értékekről, amit a sport adott nekik.

 

„ezzel a két olimpiai arannyal azt hiszem van miről mesélni”

 

Hajrá Magyarok!

Forrás: Team Hungary YouTube csatornája

Média megjelenés – a teljes videó interjú a Team Hungary YouTube csatornáján tekinthető meg, alábbi linkre/képre kattintva.