Vívás világnapjához közeledve (minden év szeptemberének második szombatja) kiről, ha nem éppen a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökéről, Nagy Tímeáról szeretnénk megosztani egy fantasztikus riportot, interjút, ami a napokban volt látható az M4 Sport műsorán a „Bajnokok” című sorozatban.

Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Petrovics-Mérei Andrea vendége volt, akivel egy igazán csodás, őszinte beszélgetés kerekedett. Ahogy Andrea idézte a beszélgetés előtt: „A sport erőt adott, a család értelmet” Nagy Tímeának, akinek ez a két legfontosabb fogalom mindvégig a sport karrierje alatt, kéz a kézben járt.

A beszélgetésből megtudhatjuk többek között, hogy komoly szívügye a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének küldetése, miszerint a mai fiataloknak, a felnövekvő generáció sportolói számára méltó utat és célt szeretne mutatni, hirdetni az olimpia szellemiségét, a sport értékeit hajdani világhírű bajnokaink, olimpikonjaink által.

Láthatjuk a fiatal „Titi”-ről bejátszott régi videót az első Európa-bajnokságáról (1995), mely EB arany egyike azon bajnoki címeknek, amik a legközelebb állnak a szívéhez, hiszen hazai közönség előtt nyerhetett és állhatott  fel a dobogóra.

Móna Pista (Honvéd), a nevelő edzője és egyben legjobb barátja is, egyszer azt mondta róla: „Úgy indul el Titi, mint egy dízel mozdony, de aztán utána….”. Ezt követően egy nagyon személyes, mély élményt is elmesélt, mikor már sajnos „Pisa bácsi” beteg volt és a kórházban látogatta meg Nagy Tímea. Mesélt a honvéd vívó csarnokának aurájáról, ami nagyon sokat jelentett neki abban a 20-25 évben, amikor nap mint nap ott edzett.

…és még sok érdekességet tudhatunk meg Nagy Tímeáról, érzésekről, érzelmekről, az életről… tényleg érdemes végignézni a teljes beszélgetést!

A teljes interjú visszanézhető videó linkje:

https://mediaklikk.hu/sport/video/2025/09/07/sport/bajnokok-nagy-timea/