Akinek az életútja az akarat és a kitartás diadala volt, aki 3 olimpiai ezüst után negyedik próbálkozásra hozta el az aranyérmet!
Ma 12 éve, hogy itt hagyott minket egykori Halhatatlan Legendánk, POLYÁK IMRE (Kecskemét, 1932. április 16. – Budapest, 2010. november 15.) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, olimpiai bajnok (1964), 3x-os olimpiai ezüstérmes (1952, 1956, 1960), 3x-os világbajnok kötöttfogású birkózó.
Polyák 16 évesen kezdett birkózni, tehetségét jól szimbolizálja, hogy már 1950-ben országos ifjúsági bajnok volt, majd egy év múlva már a felnőtt válogatott keret tagja, ahol a berlini főiskolai világbajnokságon egyből ezüstérmet szerzett. 1952-ben 20 évesen már ott volt a Helsinki olimpiára utazó csapatban, mely ötkarikás játékon megszerezte élete első olimpiai ezüstérmét pehelysúlyban. Ezt követően sorra nyerte a fényesebbnél fényesebb érmeket, mígnem az 1956-os Melbourne-i majd 1960-ban Rómában is mindkét olimpián „csak” ezüstöt akasztottak a pehelysúlyú 62 kilós kötöttfogású versenyző nyakába.
A közbenső világbajnokságokon szorgalmasan gyűjtögette az érmeket: 3 arany, 2 ezüst és 14 magyar bajnokság birtokában várta Tokiót 1964-ben. Változatlan akarattal és kitartással készült a 4-dik próbatételére is, ahol végül valóra vált a nagy álma: felállhatott a dobogó legfelső fokára. Az olimpiai döntőben döntetlent harcolt ki a szovjet Rurua ellen, ami elegendő volt az addigra már szinte „csak álomnak” tűnő olimpiai bajnoki címhez, a már annyira vágyott aranyéremhez. De megcsinálta!
Önmaga így beszélt a tokiói felkészüléséről:
„Három elpackázott olimpia után felrémlett: nincs több bennem az ezüstéremnél. Ügy határoztam, még egyszer megpróbálom és ha valaki akad, aki nálam alaposabban készül, akkor meghajlok előtte. Mindennap reggel hétkor szauna, utána 3000 méteres futás, egy óra birkózás bábuval, kötelezés, majd a munkahelyemen, a Belügyminisztériumban dolgoztam. Délután újra edzés. Gyakran még ezt is kevésnek éreztem, pluszként ismét köteleztem…
Olykor már elhomályosodott, a szemem, a szőnyeg is csuromvíz volt, de én csak az öt karikát láttam a falon. Nem egyszer Matura Miska bácsi zavart le azzal, hogy hagyd már abba, mert összeesel. A karácsony és a szilveszter kivételével minden napom így telt el. Utólag visszagondolva, az volt ebben a jó, hogy nem voltam semmiféle csábításnak kitéve, nem adódott idő kávézásra, konyakozásra, ücsörgésre a presszókban”
– Polyák Imre
Az akaraterejéről, kitartásáról így nyilatkozott annó a Népsport:
„Polyák Imre fiatal versenyző korától kezdve olimpiai bajnok akart lenni és a küzdőmódjára annyira jellemző szívóssággal küzdötte le ennek érdekében a hétköznapok nehézségeit is. A 12 év óta a szívében égő sebeket, az újabb kudarctól való félelmet, a sérüléseket, és nem utolsósorban a nagyon-nagyon kemény edzések fáradalmait. Egy pillanatra sem tévesztette el szem elöl a célt, ezért győzött!”
Polyák Imre, ahogy a sport óriásaihoz illik, a csúcson hagyta abba az 1964-es olimpia után 32 évesen. 1958-ban, az első hazai szavazáson ő lett az év sportolója (aztán 1962-ben újra), később a XX. század legjobb birkózójának választották.
Örökkön örökké Halhatatlan…
Forrás: wikipedia.hu, olimpia.hu, index.hu
📷 Fotó 1: wikipedia.hu , 2. birkozoszov.hu
