Ezúton szeretnénk felköszönteni és nagyon boldog 85. születésnapot kívánni DR. KAMUTI JENŐNEK, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, Prima díjas, Magyar Örökség díjas, Fair Play-díjas, világbajnok, 2x-es olimpiai ezüstérmes, 6x-os világbajnoki ezüstérmes vívónak, sportdiplomatának, a magyar és a nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének, „magánéletében” sebészorvosnak.

1937. szeptember 17-én Budapesten született. Már 13 évesen a Budapesti Lokomotív, majd 1957-től a Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) színeiben versenyzett. Tőrvívásban és párbajtőrben egyaránt versenyzett, 1957-től 1976-ig mindkét fegyvernemben, összesen 160-szor szerepelt a magyar válogatottban. 1960 és 1976 között 5 olimpián vett részt: egyéni tőrvívásban elért 2 ezüstérme mellett (hajszál választotta el az olimpiai bajnoki címtől), még 4 alkalommal ért el olimpiai pontszerző helyezést!

Méltán hívják „ezüstembernek” is, hiszen ezüstérmekből bőven kijutott neki: tőr egyéniben az 1968-as mexikóvárosi és az 1972-es müncheni olimpián végzett másodikként, e fegyvernemben az 1961-es és 1967-es világbajnokságokról egyéni ezüstöt hozott el, tőrcsapatban négyszer, 1961-ben, 1962-ben, 1966-ban és 1970-ben lett világbajnoki második. Ötszörös Universiade-győztes, ebből négyszer egyéniben bizonyult a legjobbnak. Idehaza hatszor volt országos egyéni tőrbajnok, kétszer párbajtőrbajnok.

Még élsportolóként, 1963-ban szerzett orvosi diplomát a Budapesti Orvostudományi Egyetemen, 1967-ben letette a sebész szakorvosi vizsgát és mint sebészorvos is a LEGJOBBAK közé került, sőt 1996-tól 2001-ig a MÁV Kórház Igazgatójaként is dolgozott számtalan egyéb megbízatása és sokirányú sportvezetői elfoglaltsága mellett. A vívással és a versenyzéssel “öregfiúként” sem szakított: háromszor is aranyérmet szerzett tőrben a veterán vívók Európa-bajnokságán.

Tudatosan készült arra, hogy ne szakadjon meg kapcsolata a versenysporttal, sportvezetőként, sportdiplomataként segítse sportágát és a magyar sportéletet. Elnöke volt a Magyar (később általános alelnöke is lett) és az Európai Vívó Szövetségnek, főtitkára a Nemzetközi Vívó Szövetségnek (2013-ban örökös tiszteletbeli tagja is), tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) orvosi bizottságának. 1976 óta irányítja a Magyar Fair Play Bizottságot, 1976-tól a Nemzetközi Fair Play Bizottság tagja, 1997-től alelnöke, 2000-től elnöke. És ezzel a sor természetesen még nem ért véget, hosszú sorokon keresztül írhatnánk még a sportdiplomata pályafutásáról is, ami mind a mai napig töretlen és nagyon intenzív.

Dr. Kamuti Jenő mindemellett, hogy nagyon aktív „motivációs” előadónk, beszélgető társunk a fiataloknak tartott előadásainkon, melyet ezúton is köszönünk neki, mindig komoly küldetéstudattal áll ki a magyar sport népszerűsítése és a sportszeretet mellett ezzel is segítve és hozzájárulva a HMSE legfontosabb küldetéséhez.

Legfontosabb gondolata e témában, ha arról kérdezik, hogy „mit ad a sport?” – Kamuti Jenő válasza:

„Önbizalmat, fegyelmet, küzdeni akarást, biztonságot és örömet. Egy jó ALAPOT az élethez, ami a hétköznapokban, a munkában is előnyt jelent. A sport megtanít a kudarcot is emelt fővel, méltósággal elfogadni.”

 

– Köszönjük e “tanítást” Halhatatlan Tagunknak!

Dr. Kamuti Jenőt az M4 Sport is köszöntötte cikkében, ahol felidézték érmeit, sikeres sportpályafutását és sportdiplomataként nyújtott fantasztikus elismeréseit, munkásságát, ami a mai napig szüntelen. „A civilben orvos Kamuti Jenő korát meghazudtolóan ma is aktív sportember, aki a születésnapjának hetében is járta a világot. Először Erdélybe látogatott, ahol egykori edzője, a legendás vívómester Bay Béla szülőházában alakítottak ki egy emlékszobát, majd a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökeként Rómába utazott.” – m4 sport.hu

„Bay Bélát második apámként tiszteltem és szerettem, és nagy öröm, szinte születésnapi ajándék számomra, hogy a román és a magyar olimpiai bizottság összefogásával, Schmitt Pál volt MOB-elnök segítségével sikerült felújítani Béla bácsi szülőházának egy részét, ahol látható lesz hagyatékának néhány darabja.”

mondta az MTI-nek Kamuti Jenő.

Kamuti Jenő arról is mesélt, hogy bár betegsége miatt nem vehetett részt a müncheni olimpia 50. évfordulója alkalmából a MOB által szervezett emlékidéző utazáson, a jubileum évében mégis sikerült eljutnia a német városba.

„Az 1972-es olimpia egykori érmeseként meghívtak a Münchenben rendezett multisport Európa-bajnokságra, ahol jó volt felidézni a régi emlékeket. Öt olimpián vettem részt, a müncheniről vegyes érzések maradtak bennem. Nagyon örültem az ezüstérmemnek, viszont a terrortámadás és a halálesetek beárnyékolták a versenyt”

Kamuti Jenő mindig hangoztatja, hogy két nagy szerelme a vívás és a gyógyítás. Az életét kereknek érzi, csak azt sajnálja, hogy egyetlen hangszeren sem tanult meg játszani.

„A zeneszeretetem örök. Amikor sebészorvosként operáltam, halk zene szólt a műtőben, ma pedig a zene kapcsol ki és tölt fel”

– fogalmazott Kamuti Jenő.

Média megjelenés / a teljes cikk itt olvasható:
https://m4sport.hu/cikk/2022/09/17/85-esztendos-kamuti-jeno-a-magyar-es-a-nemzetkozi-fair-play-bizottsag-elnoke/

Ma, szeptember 17-én ünnepeljük Kamuti Jenő 85. születésnapját, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének Tagját, Isten éltesse sokáig! Kívánunk Neki sok egészséget és nagyon sok boldog születésnapot!

Forrás: wikipedia, m4sport.hu, jochapress.hu, MTI

📷 borító kép fotó forrás: olimpia.hu