2000. október elején ért véget a sydney-i olimpia, mely jeles esemény 25 éves évfordulóját közösen ünnepelte a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja, köztük több „Halhatatlan” Tagunk is. A Madame Tussauds múzeumban rendezett baráti találkozón – több mint 100 olimpikon, érmes, valamint sportszakember – felidézték a negyed százada elért magyar ötkarikás sikereket.
Az eseményen „Halhatatlan” Tagjaink is jelen voltak: a HMSE elnöke, Nagy Tímea, Kőbán Rita, Kovács Katalin, Schmitt Pál, Gyulay Zsolt, Kásás Tamás és Kovács „Kokó” István is.
A MOB elnöke és egyben „Halhatatlan” Tagunk, Gyulay Zsolt mondta:
„elképesztő jó érzés, látni, hogy az olimpiai család így összetart”.
Valamint felidézte, hogy a magyar csapat fantasztikusan szerepelve 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett a 2000-es ausztráliai játékokon, ahol összesen 199 ország 10 651 versenyzője vett részt.
A MOB elnöke emlékeztetett arra is, hogy a sydney-i érmesek közül sajnos hatan, Benedek Tibor, Csollány Szilveszter, Igaly Diána, Kolonics György, Kulcsár Anita és Veréb Krisztián már nincsenek az élők sorában.
Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja az olimpiai érmeseknek járó kitűzővel kedveskedett Gyulay Zsolt kajakozónak. Sportnagyságunknak hiányzott az érmei után őt megillető pin, melyeket a NOB magyar tagja most pótolt. Gyulay Zsolt 2 arany- és 2 ezüstérme után jogosult a sorszámozott kitűző viselésére.
Az est folyamán az olimpikonok és a vendégek körbesétálhattak a Madame Tussauds múzeumban, ahol megtekinthették Hosszú Katinka (3 arany, 1 ezüst), Papp László (3 arany), Puskás Ferenc (1 arany), Messi (1 arany) és Usain Bolt (8 arany) mását és érmeit; összesen 17 medált, ebből 16 aranyat és 1 ezüstöt.
Köszönjük a fantasztikus szervezést és a képeket a MOB-nak, a Team Hungary-nek, valamint a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának, továbbá köszönjük elnökünkkel, Nagy Tímeával készült interjút is, cikket.




Forrás & fotók: olimpia.hu és Team Hungary hivatalos Facebook oldal
Média megjelenés:
https://olimpia.hu/hirek/sydney-hoseit-unnepeltuk
Eseményről készünk összefoglaló videó:
https://www.facebook.com/reel/811074294746268

