Ma ünnepli 103. születésnapját Keleti Ágnes, Halhatatlan Tagunk, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, az egyetemes sport egyik legkiemelkedőbb egyénisége, aki 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot, valamint hétszeres csapatbajnok is, sőt mindemellett a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka!

Ha csak az olimpiai érmek számát vesszük figyelembe, úgy Keleti Ágnes 10 olimpiai érmével, és 5 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzérmével minden idők legeredményesebb magyar sportolóinak rangsorában Gerevich Aladár (10/7) mögött a második, egyben ő a legtöbb olimpiai éremmel rendelkező magyar női sportoló és a legeredményesebb magyar tornásznő. Ha az olimpiai aranyérmeket nézzük, úgy a nők között Kozák Danuta (6 aranyérem, 1 ezüst, 1 bronz) mögött Egerszegi Krisztinával (5,1,1) holtversenyben a második az örök rangsorban.

103. születésnapja alkalmából ma személyesen köszöntötte fel Ági nénit a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) nevében Altorjai Sándor főtitkár és Berki Krisztián, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, a MATSZ sportigazgatója, valamint Gyulay Zsolt (szintén Halhatatlan Tagunk), az olimpiai és világbajnok kajakozó, sportvezető, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, 2022-től a MOB elnöke.

Altorjai Sándor beszámolója szerint Ági néni mosolygósan fogadta őket és hálásan megköszönte, hogy megemlékeztek róla.

„Ági néni a korához képest jól van, bár az utóbbi időben a hallása egy kicsit megkopott. Érdeklődött a Magyar Torna Szövetségről és a magyar tornászokról. Egyébként ottlétünkkor is sportműsor ment a háttérben a televízióban. Jó volt látni, hogy az ötszörös olimpiai bajnokunk az elmúlt három évben gyakorlatilag semmit sem változott…”

 

Keleti Ágnes gyermekként megjárta a lelki poklot, édesapja sosem tért vissza Auschwitzből… Édesanyja és a nővére szerencsére túlélte a borzalmakat, őket a svéd diplomata, Raoul Wallenberg menekítette ki a németek elől. De akaraterejének és tehetségének köszönhetően a mélyből végül ötször is a világ csúcsára jutott, 1952-ben Helsinkiben egyszer, négy évvel később, 1956-ban Melbourne-ben négyszer játszották Keleti Ágnes tiszteletére az olimpián a magyar himnuszt.

 

Későn kezdte

1921. január 9-én született Budapesten, Klein Ágnes néven. A Keleti család nem sportolónak szánta a kis Ágikát. A papa csellistának adta, mivel gyermekként a komolyzene érdekelte, Bartók Béla volt a kedvenc zeneszerzője. De mivel mozgékony gyerek volt, kifejezetten zavarta, hogy csellózás közben állandóan ülni kellett. Amikor tehette, mozgott. Ma már nagyon furcsán hangzik, de csak 18 évesen kezdett el tornászni.

1940-ben nyerte első magyar bajnoki érmét. A háborút Szalkszentmártonban, hamis papírokkal vészelte át. 1946-ban Balkán Játékokat nyert. Az 1948. évi nyári olimpiai játékokon a válogatott csapat tagja volt, de egy szalagszakadás miatt nem vehetett részt a versenyen, így helyette a tartalék, Balázs Erzsébet jutott lehetőséghez, és lett végül ezüstérmes a csapattal.

Más világ volt az akkor! Mivel az alapok megvoltak, s állítólag tehetséges is voltam, gyorsan fejlődtem. S persze, az is sokat számított, hogy a német megszállás alatt, amikor csak tehettem, kimentem az erdőbe, és titokban edzettem, végeztem különböző gyakorlatokat. A háború után, 1946-ban már teljesen a sportágnak éltem, bár a balszerencse még ekkor is üldözött, hiszen az 1948-as londoni játékok versenyei előtt két nappal lesérültem, így nem vehettem részt a viadalon. Jólesett, hogy a lányok azt mondták: ha én is velük vagyok, biztos, hogy összejön az aranyérem

– nyilatkozta két évvel ezelőtt a Mandinernek adott interjújában Keleti Ágnes.

1949-ben négy aranyérmet szerzett a főiskolai világbajnokságon. Az 1952-es olimpián a talaj olimpiai bajnoka volt, ezenkívül egy ezüst- és két bronzérmet nyert. 1954-ben felemáskorláton világbajnok lett. 1956-ban 3 szeren (talaj, gerenda, felemáskorlát) és a kéziszercsapatban nyert olimpiát.

Melbourne előtt az is motivált, hogy Vera nővérem ekkor már Sydney-ben élt, így megvolt a lehetőség arra, hogy meglátogassam őt. Egyébként is imádtam utazni, és a kommunista Magyarországról csak a sport révén nyílhatott meg számomra a világ

– emlékezett vissza Budapest díszpolgára a Mandiner interjúban.

Közvetlenül az ’56-os olimpia után Ausztráliában, majd 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol főiskolai tanár és edző volt. Izraelben megteremtette a nemzeti tornasportot. 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, 1959-től 1960-ig az olasz tornászválogatott edzője volt. 1983-tól 1988-ig izraeli kluboknál edzősködött. 1957-től 1980-ig az izraeli Testnevelési Főiskola tanára volt, nemzetközi versenybíróként is tevékenykedett. 1990 óta egyre több időt töltött szülőhazájában, lényegében már Magyarországon élt. Tarics Sándor 2016. május 21-i halála után ő lett a legidősebb még élő magyar olimpiai bajnok. A finn Lydia Wideman halála óta egyben ő a legidősebb élő olimpiai bajnok is.

2021 januárjában Keleti Ágnesről nevezték el az UTE tornacsarnokát.

Említette egykori klubja, az Újpesti TE (Újpesti Dózsa, Bp. Dózsa) képviselője, ami Ági néni budapesti otthonában lepte meg a tornalegendát. Juhász Judit, a tornaszakosztály igazgatója a Mandinernek elárulta, egy lila-fehér klubmelegítőt és virágot visz neki e jeles alkalomra.

Ági néni imádja az egyesületünk szerelését, ennek természetesen érzelmi okai vannak, talán a fiatalságát hozza vissza. Az idén is melegítőt kap tőlünk ajándékba, egy szép lila-fehér dzsoggingot, a hátára pedig feliratoztuk a nevét és a születésnapjainak a számát, tehát: Keleti Ágnes 103. Ezenkívül nagy csokor lila-fehér orchideával köszöntjük. Talán mondanom sem kell, mennyire büszkék vagyunk rá.”

Keleti Ágnes mellett Magyar Zoltán (szintén Halhatatlan Tagunk) a másik magyar tornász, aki meg tudta védeni olimpiai bajnoki címét (lólengésben). A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke szerint minden csapatnak kell, hogy legyen egy vezére. Keleti ilyen vezér volt, aki addig húzta maga mögött a többieket, ha tetszett nekik, ha nem, míg eljutottak végül az olimpiai aranyig Melbourne-ben.

“Ő egy szimbólum, a tornasport nagyasszonya. Utánozhatatlan, amit véghez vitt, örök helye van a sport halhatatlanjainak klubjában.”

“Olyan példakép, akire a világ legnagyobb sportolói is felnéznek. Az egészséges élet szobra is lehetne. Én sajnos csak viszonylag későn, 2017-ben ismertem meg őt személyesen, amikor hazaköltözött. Persze mi, tornászok már kiskorunk óta tudtuk, ki ő, az eredményei önmagukért beszélnek. Gyerekként persze még nem gondoltam, hogy egyszer egy klubban leszek vele, mivel mindketten a Nemzet Sportolói vagyunk. Óriási megtiszteltetés és öröm ez nekem. Isten éltesse őt még sokáig, mi mást is kívánhatnék neki?”

– mondta a Mandinernek a decemberben 70 éves, kétszeres olimpiai aranyérmes volt tornász, Magyar Zoltán.

Forrás: Mandiner, Sportmenü

Borítókép: Róth Tamás / HMSE

 

Médiamegjelenések:

https://sportal.blikk.hu/egyeni-sportok/egyeb-egyeni/mindent-tud-mindent-megert-csak-azt-nem-hogy-ennyi-idos-isten-eltesse-a-ma-103-eves-keleti-agnest/2024010807513581714

https://www.magyarhirlap.hu/sport/20240108-keleti-agnes-103-eves

https://mandiner.hu/sport/2024/01/o-egy-szimbolum-a-tornasport-nagyasszonya-otkarikas-aranyermes-a-mandinernek-keleti-agnesrol

https://sportmenu.hu/keleti-agnes-103-boldog-szuletesnapot-agi-neni-video/